10 ezer céget hozott az első negyedév

2014.05.06. 16:21

Idén március 31-ig 9689 társas vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, derül ki a Céginfo.hu adataiból. Ez több mint 16 százalékos növekedés az előző évi valamivel több mint nyolcezerhez képest.

Jelentős, több mint egymilliárdos tőkével viszont a tavalyi néggyel szemben csak két társaság alakult. Egy Demján Sándor és egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég is tagja volt 2013 első negyedévében annak a mindössze négytagú elit listának, amelyen a legalább egymilliárd forintos alaptőkével újonnan létrehozott társaságok szerepeltek (további két szereplője pedig egy vagyonkezelő holding és egy átalakult szállodavállalat volt).

Idén a tavalyi néggyel szemben csak két olyan társaság kezdte meg a működését március 31-ig, amely tőkéje elérte az egymilliárd forintot. Az egyik az Apáthy család érdekeltségébe tartozó Hídépítő-csoport egy új cége, az A-Híd Építő Zrt., amely tőkéje 3,651 milliárd forint, míg a másik a Demján Sándor üzlettársaként ismert Nyúl Sándor vagyonkezelő vállalkozása, az 1,285 milliárdos tőkéjű a Daseda Kft. – derül ki a Céginfo.hu adataiból. Holott egyébként az újonnan alakult cégek száma a tavalyi néhány százalékos visszaesés után ismét növekedésnek indult.

Az első negyedév végéig 9689 vállalkozás kezdte meg a tevékenységét – és ez a szám kissé még emelkedhet is, mivel a társaságok egy részének bejegyzése, főleg eljárási és adminisztratív okok miatt, akár hónapokig is elhúzódhat –, míg egy évvel korábban ez a szám csak 8290 volt. A csaknem 17 százalékos növekedés hátterében főként a kft-alapítási kedv növekedése áll. A tavalyi 7468-cal szemben az idei első negyedévben csaknem kilencezer (8920) új kft. jött létre – ez közel húsz százalékos emelkedés –, vagyis több mint ahány új vállalkozás összesen elindult egy évvel korábban.

Abszolút értékben kissé, arányaiban jelentősen nőtt az induló részvénytársaságok száma is: 72-ről 85-re, vagyis 18 százalékkal. Kevesebb betéti társaság alakult viszont (581 után 523, ami tíz százalékos visszaesést jelent). Abban nincs változás, hogy továbbra is az ország központi régiója, vagyis Budapest és Pest megye csábítja leginkább vállalkozásra az embereket. A 9689 idei új társaságból 4179 budapesti székhelyű, ami a Pest megyei 1323 új céggel együtt azt jelenti, hogy az induló vállalkozások csaknem 57 százaléka ebben a régióban van.

A részvénytársaságoknál az átlagot bőven meghaladó ez a területi koncentráció: 62 budapesti és 9 Pest megyei van, ami 83 százalékos arányt jelent – másképpen azt, hogy minden hat új részvénytársaságból öt Közép-Magyarországon kezdett el működni, és minden négyből három a fővárosban. Az új vállalkozások a korábbi években megszokottakhoz hasonlóan jellemzően csekély tőkével alakulnak: 6093 vállalkozás tőkéje nem haladja meg a félmillió forintot, 565 vállalkozásé a 100 000 forintot sem.

A másik végletet jelző két, legalább egymilliárdos cég mellett sincs túl sok vagyonos cég: legalább százmilliós tőkével csak 14 vállalkozás indult az idei első negyedévben – a két milliárdost is beleértve –, míg tavaly 25 ilyen társaság kezdte meg működését március végéig.