Lassan éledezik a lakáspiac

2014.05.09. 08:24

A lakáspiaci forgalom az első negyedévben átlépte a 20 ezer adásvételt, ami több mint 10 százalékkal haladja meg az a tavalyi év hasonló időszakában mért forgalmat  – derül ki az Otthon Centrum legújabb Lakáspiaci Monitorjából. A lakáscélú hitelek kihelyezésének volumene, valamint a lakásépítések száma is 50-50 százalékkal nőtt ugyanezen az időszakon.

Erősödtek az eladói pozíciók az alkuban, az értékesítési idők pedig visszaestek. Az Otthon Centrum elemzői szerint azonban az első három hónapból messzemenő következtetéseket még nem szabad levonni, mivel a növekedés még apró és nagyon törékeny.

A kereslet növekedésének több oka van: nőtt a befektetési céllal lakást keresők száma, akik vagy a jövőbeli áremelkedésben bízva, vagy a kiadási céllal vásárolnak.  Az elmúlt 5 évben a legfőbb motivációt a demográfiai változások jelentették az ingatlan adásvételekben, így a negatív gazdasági környezet és háztartások várakozásai mellett is évről-évre 85-90 ezer körüli adásvétel valósult meg. Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy a válság előtti évekhez viszonyítva a piac csak félgőzzel teljesített, azaz nagyon sok vásárlást halasztottak el. Most ezekből a halasztott vásárlásokból valósult meg néhány.