Bizakodóbbak a nálunk lévő multik

2014.05.13. 14:40

Javultak a magyar vállalatok várakozásai, döntően a nálunk működő külföldi nagy cégeké, számolt be az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) konjunktúrajelentéséről az MTI.

Az exportálók bízhatnak a külföldi piacaikban

A GVI konjunktúramutató értéke a tavaly októberi +23 pontról áprilisra +30 pontra nőtt, és ezzel elérte a 2011. áprilisi szintet. A mutató elemei közül az üzleti helyzetre vonatkozó várakozások mutatnak egyértelmű és jelentős javulást, a várható beruházási aktivitás és a rendelésállomány esetében inkább csökkenésre és romlásra számítanak a cégek. A munkaerő-kereslet a versenyszektorban a következő hat hónapban emelkedni fog.

A külső környezet a jelentés szerint kedvező, a német GDP a müncheni Ifo intézet előrejelzései szerint az idén még valamivel 2 százalék alatti ütemben, jövőre már 2 százalékkal nő, az euróövezetben pedig 2014-ben 1, 2015-ben 1,5 százalékos bővülésre lehet számítani. A jelentés szerint világosan látszik, hogy az exportáló vállalatok optimistább várakozásokkal tekintenek a következő fél évre, mint a kizárólag belpiacokra termelő cégek, és a nagyobb vállalatok is jellemzően optimistábbak.

A magyar gazdaságban a konjunktúramutató minden gazdasági ágban emelkedett október óta: ipar +43 pont, kereskedelem +31 pont, egyéb gazdasági szolgáltatás +18 pont, építőipar +22 pont. A GVI konjunktúravizsgálat adatai emelkedő GDP-növekedési ütemet vetítenek előre.

Rosszabb helyzetben a részben hazai cégek, reménykedőbb multik és magyarok

Leginkább pozitív kilátásokat a döntően külföldi tulajdonban lévő vállalkozások fogalmaznak meg (+45 pont), a többségében hazai kézben lévő cégek konjunkturális helyzete a mutató nagymértékű csökkenésének következtében kedvezőtlenebbül alakul (3 pont), a kizárólag magyar tulajdonú vállalatok pedig jóval bizakodóbbak, mint októberben voltak (+26 pont). 

A vállalatok jelenlegi üzleti helyzetüket 2 ponttal kedvezőbben jellemezték az őszi eredményekhez képest, a legkedvezőbb helyzetről az ipari cégek számoltak be (27 pont), míg a legkedvezőtlenebbről az építőipari vállalatok (-7 pont).

A vállalkozások a következő fél évben hosszú stagnálás után a munkaerő-kereslet növekedésére számítanak,utoljára 2011 áprilisában rögzítettek a munkaerő-kereslet emelkedésére utaló eredményeket. Ez legnagyobb részben a tisztán külföldi tulajdonban lévő (jellemzően multinacionális) cégek növekvő munkaerő-keresletének köszönhető, de a kizárólag belföldi kézben lévő is cégek is növekedést jeleztek előre, a kisebb részben külföldi kézben álló vállalatok körében ugyanakkor leépítések várhatóak. A külföldön értékesítő cégek körében nagyobb munkaerő-kereslet várható, mint a belpiacra termelők esetében.

A felmérés során áprilisban több mint 14 000 céget kerestek meg, amelyek közül 2606 válaszolt; Magyarországon ez a legtöbb céget felmérő vállalati konjunktúravizsgálat.