Még tombol a válság a vendéglátásban

2014.05.21. 08:49 Módosítva: 2014.05.21. 08:50
Az adatokból kiderül az is: ezen belül az éttermi- és italszolgáltatás jóval kockázatosabb, mint a szálláshely-szolgáltatás. Nyomott szobaárak, alacsony bérek – a vendéglátás ráadásul tartja sereghajtó pozícióját a bruttó átlagbér tekintetében az egyes ágazatok között.

A KSH adatai szerint míg a pénzügyi tevékenység bruttó 458 ezer forintos átlagbért jelentett 2013-ban, addig a vendéglátás 146 ezrest - írja a sonline.hu.

Borravalós szakmaként van elkönyvelve, ezért az alacsony keresetek? – kérdezte a lap Antalffy Gábortól, a kereskedők és vendéglátósok érdekvédelmi szövetsége, a Kisosz ügyvezető elnökétől.

– Borravalós szakmaként, csakhogy hol van ma már a borravaló? – így Antalffy.

– Nem csoda tehát, hogy a pincérek, szakácsok sorra mennek külföldre és már nem csak a közeli országokba, Skóciában is találkozni magyar vendéglátóssal. Az elmúlt évben 869-cel csökkent a hazai vendéglátóhelyek száma, az átlagos dolgozói létszám pedig négyről háromra. Vagyis a szektorban tart még a válság.

Mindezen borús adatok ellenére a kormányzat optimista az ágazat jövőjét tekintve.

A kormany.hu szerint „az új munkahelyek jelentős részét felsőfokú végzettség nélküli emberek számára kell a vállalkozóknak létrehozniuk, akik között sok a munkanélküli. Az ilyen típusú munkahelyek nagy része a turizmus területén jöhet létre: az ágazat tömegesen képes alkalmazni a ma még nem foglalkoztatott munkaerőt”.

S hogy milyen növekedés szívhatja fel a képzetlen és ma még inaktív munkaerőt? A kormányzat szerint három-öt éven belül akár 35 százalékkal is bővülhet a hazai turizmus, elsősorban a SZÉP-kártya térnyerése, egyre erőteljesebb elterjedése révén.

Étterem, büfé Magyarországon
2001 33 666
2010 24 709
2012 25 929
2013 25 711