nononono

Érdemes a NAV-val pereskedni

2014.06.02. 12:30

Érdemes vitatkozni az adóhivatallal, ha úgy érzik az adóalanyok, hogy a hatóság tévedett a rovásukra – ezt támasztják alá a legfrissebb peradatok a Napi.hu cikke szerint. Tavaly a másodfokú eljárások esetében maga az adóhivatal a panaszosok 23 százalékának adott igazat, ezek után a bíróságok elé kerülő esetek 28 százalékában az adózónak. A közérdekű bejelentések száma kismértékben nőtt tavaly, ám a 37 ezer bejelentés töredékéből lett csak ügy.

Tavaly mintegy 37 ezer közérdekű bejelentést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – derül ki az adóhatóság most nyilvánosságra hozott 2013-as Évkönyvéből. A bejelentések száma kis mértékben, 2000 üggyel nőtt az előző évhez mérten, és elsősorban az adó (nem)fizetéssel, a munkaügyi szabálytalanságokról vagy a jövedéki visszaélésről szóltak.

A 37 ezer bejelentésből 13 ezer ment át a NAV előzetes szűrőjén, végül 8400 vizsgálat indult. A vizsgáltra átadott ügyek egy része a nemzeti dohányboltok működésével, az illegális fémkereskedelemmel, a fekete foglalkoztatással voltak összefüggésben.

A 37 ezer közérdekű bejelentésen túl további 1300 panasz is landolt a NAV postaládájában. A panaszbeadványok leginkább a NAV ellenőrzéseit érintik, illetve a vámosok nemzetközi utasforgalommal kapcsolatos eljárásait kifogásolják. Az 1300 ügyből 1229 ügyet vizsgáltak ki – az adóhivatal szerint 16 százalékuk volt teljes mértékben, 12 százalékuk pedig részben megalapozott.

Kevesen pereskednek a NAV-val

Az NAV adó- és vámszervei 2013-ban 2,9 millió végzést, határozatot hoztak, ezek túlnyomó többsége – 92 százaléka – már első fokon jogerőre emelkedett. Ugyanakkor megdőlni látszik az korábbi hit, hogy nem érdemes az adóhatósággal vitatkozni. Másodfokra került mintegy 19 ezer ügy esetében a másodfokú hatóságoknál – magánál a NAV-nál – 77 százalékban álltak meg az ügyek, más szóval minden negyedik esetben az adózóknak adott igazat a másodfokú hatóságként eljáró adóhivatallal önmagával szemben. Az adózók a korábbi évekhez hasonlóan leggyakrabban a NAV ellenőrzési határozatait támadták meg.

D MTI20140305001
Fotó: Lendvai Péter

A másodfokú eljárásokban a viszonylagos magas elfogadási arány annak köszönhető, hogy a NAV ezen esetben már a harmadfokú bírósági eljárásra készül, így a bíróság előtt várhatóan elbukó ügyeket inkább házon belül rendezik el. A másodfokú eljárásoknak ugyanis kimondott célja annak eldöntése, hogy az ügy megvédhető-e bíróság előtt – olvasható az adóhivatali évkönyvben. A NAV által másodfokon kezelt 19 ezer ügyből 2800 került a közigazgatási bíróságok elé, ezek perértéke 76 milliárd forint volt.

A kártérítési peren a NAV nyer

Az előző évről áthúzódó ügyekkel együtt 5300 ügy volt a bíróságok előtt. 2013 végéig ezen ügyekből 2100 ítélet született, ahol NAV pernyerési aránya 72 százalék volt. Más kérdés, hogy az adójogi perekhez komoly tanácsadói háttér szükséges, azon cégek, ügyfelek, akik ezt meg tudják fizetni korántsem esélytelenek az adóhivatallal szemben. Míg az egyszeri adózó könnyebben elvétheti a lépést az adójog labirintusában.

Viszont a legprofibbaknak sem érdemes - legalább is a statisztikák szerint - a közigazgatási perek és más eljárások során elszenvedett nem vagyoni kárért pert indítani. Összesen 40 ilyen ügy volt folyamatban, amiből csak 21-et nyert meg ugyan a NAV, ám ennek ellenére a polgári perek szaldója pozitív volt 2013-ben.