Brüsszel nekimegy az adóelkerülő multiknak

2014.06.11. 16:33

Vizsgálatot indít az Apple, a Starbucks és a Fiat több uniós állammal kötött adózási egyezségei miatt az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy azok sértik-e a szabad versenyt – jelentette be szerdán a versenyjogi biztos.

Joaquin Almunia szerint a tagországok jelenlegi szűkös költségvetési helyzetében különösen fontos lenne, hogy a nagy multinacionális cégek egyenlő módon vegyék ki a részüket az adófizetési kötelezettségből. A most bejelentett ellenőrzések részei az unió egészére kiterjedő átfogó vizsgálatnak, amelynek keretében az egyes országok adójogszabályait, illetve a multinacionális cégek „agresszív adótervezését” is megvizsgálják.

Az Apple Írországban, a Starbucks Hollandiában, a Fiat pénzügyi részlege pedig Luxemburgban kötött egyezséget a nemzeti adóhivatalokkal azon stratégia részeként, hogy minimalizálják a befizetendő adójukat.

A biztos szerint ezen megállapodások elméletben nem tiltottak, de nem lenne helyes, ha a segítségükkel más piaci szereplők versenyhátrányba kerülnének. Írország máris közleményben tudatta: meg van győződve róla, hogy nem szegte meg az állami támogatásra vonatkozó jogszabályokat, meg fogja védeni az álláspontját.

A versenyjogi biztos kiemelte, hogy nem az államok általános adórendszerét kifogásolja, hanem annak a transzferárazással kapcsolatos részét, mivel az lehetőséget ad a profit átcsoportosítására, így az adóelkerülésre. Amennyiben például a Starbucks licencdíjat számít fel a logója használatára leányvállalatainak és a licencdíjakkal foglalkozó részlegét Európában Hollandiában tartja, akkor ott magas profit képződik a befizetett díjakból, máshol pedig alacsony.

A bizottság álláspontja szerint csak akkor megengedhető a fent vázolt stratégia, ha a vállalaton belül használt árak megfelelnek a piaci áraknak – eltérő esetben az adóalap mesterségesen alacsony marad, így kevesebb adót fizetnek be ezek a cégek, ami piaci előnyhöz juttatja őket.