GVH: Nem adta túl drágán a gázolajat a Mol

DBELO20091001018
2014.06.11. 11:47

Négy éve húzódó eljárást zárt le a Gazdasági Versenyhivatal. A 2010-ben indított vizsgálatban azt próbálták megállapítani a versenyhivatal szakemberei, hogy a Mol visszaélt-e erőfölényével a gázolaj nagykereskedelmi listaárainak meghatározásakor. Az ügy végül a Molnak kedvező döntéssel zárult, bár kaptak 150 millió forint eljárási bírságot, mert az adatszolgáltatásban állítólag nem voltak igazán együttműködőek.

Az évekig húzódó eljárásban kiderült, a Mol árképzése nem volt teljesen kiszámítható, ezzel azonban közvetlenül nem károsította meg a fogyasztókat, csak az esetleges versenytársak színre lépését nehezítette meg. Az importőr versenytársak ugyanis általában éves szerződéseket kötnek, és a Mol listaáraihoz képest adnak ajánlatot. Számukra nehezebben kalkulálható helyzetet teremt a cégnek az a gyakorlata, hogy a jelentős piaci árváltozások hatásait tompítva építi be az áraiba, több hétre elosztva.

A Mol most vállalta, hogy a jövőben felfelé és lefelé is legfeljebb 1 százalékkal tér el a Platts jegyzésáraitól, így a lehetséges új belépők számára is követhetőbbé válik az árazási gyakorlata. Ez önmagában nem jelent olcsóbb gázolajat, de kis mértékben lejjebb viszi a belépési korlátokat a piacon. Azért csak kis mértékben, mert összességében azért nem ez az árazási gyakorlat tántorította el igazán a külföldi cégeket attól, hogy a Mollal versenyezzenek, sokkal inkább például az infrastrukturális korlátok.

Az eljárás elhúzódásának a GVH szerint több oka volt, rengeteget adatot kellett bekérni, feldolgozni, megvizsgálni, a dolgot pedig tovább lassította, hogy a Mol csak másfél évvel a vizsgálat után tette a versenyhivatal számára is egyértelművé a listaárazási gyakorlatát. A GVH ezért 150 millió forint bírságot szabott ki a cégre még 2012-ben. Az erről szóló végzést a hivatal csak most tette közzé.