Médiaszenny és kelepcébe csalt nagymamák

Ez történt a gazdaságban az év 24. hetében

2014.06.15. 20:33
Elfogadták a reklámadót, háborúzni kezdett az RTL a kormánnyal. Bár szinte biztosan jönnek a megszorítások, és gyengélkedik a forint, azért jó hírek is érkeztek a héten. Kezd egyre többet költeni a magyar, elindult a focivébé és itt az igazi strandszezon.

A héten kivételes eljárásban átment a parlamenten a reklámadó. Az új sarc a médiát adóztatja majd, a cégeknek reklámbevételeik után sávosan kell fizetniük a közös kasszába. A reklámadó ötlete többször előkerült már az utóbbi tíz évben különböző koncepciókkal és indokkal, legutóbb a túlzott deficit eljárás alól mentették volna ki többek közt ezzel a magyar gazdaságot.

Újabb fronton indult háború

Akkor végül nem vezették be, a hiányeljárás alól reklámadó nélkül is kikerültünk. Így most, amikor a választások után újra elővették az ötletet új okokat kellett keresni, miért van szükség az adó kivetésére. Össze is kavarodtak a politikusok a magyarázkodásban. Míg az egyikük szerint a költségvetésnek van erre szüksége, másikuk szerint a médiából ömlő szennynek kell így gátat vetni, a kertévék által okozott társadalmikárokat csökkenteni. Orbán Viktor szerint a reklámadót a magas profit miatt kell bevezetni.

Az adó bevezetésének módja, a részletszabályok, és az utolsó pillanatban beadott, a TV2-nek kedvező módosító javaslat alapján azonban úgy tűnik, az új teher célja sokkal inkább a piacvezető RTL Klub meggyengítése.

Be is rágtak rendesen: az eddig kevésbé a kemény politikai tényfeltárásairól ismert csatorna az adó bevezetésére válaszul a híradójában elkezdett valódi politikai híreket is közölni, és kínosabb témákat szóba hozni, amin meg aztán a kormány akadt ki. A Miniszterelnökség egyenesen bosszúhadjáratnak nevezte az RTL Klub húzását. A szerdai híradóról itt, a csütörtökiről itt olvashatja cikkünket.

Jó hírek, rossz hírek

Kínosabb témák egyébként akadnak rendesen, amelyekkel meg lehet tölteni a híradót, a Költségvetési Felelősség Intézet szerint már biztos, hogy jönnek az újabb megszorítások, nagyjából 100 milliárdos adóemelés vagy kiadáscsökkentés kell.

Egyre kevesebben fizetünk adót, a forint gyengélkedik és a gazdáknak is kevesebb jut, most meg még a pockok is támadnak. Az IMF szerint ha így csináljuk tovább, 55 év múlva sem érjük el a mostani európai átlagot. Mindenkit elijesztünk, még a németek is elfordulhatnak tőlünk.

De nem csak negatív vélemények vannak rólunk: a Világbank szerint is jobbak vagyunk, és a Wall Street Journal is jókat írt rólunk. Teljesen eltűnt az infláció, Matolcsyék kamatvágása sem életveszélyes. És azt az IMF is elismeri, végre kimásztunk a válságból.

A héten a Budapesti Értéktőzsde indexe 18 796 ponton zárt az előző heti 19065 után, a nagyobb részvények közül a Richter kivételével mindegyik vesztett az értékéből.

   23. heti záró 24. heti záró
BUX 19065 18796
OTP 4693 4465
Mol 12955 12660
Richter 4045 4200
Magyar Telekom 334  332

Kukás és favágó

Az adatokon már látszik, egyre többet költ a magyar. Étterembe járunk, autót veszünk, nyaralni megyünk. 2,7 százalékkal többet fogyasztunk, a válság óta nem pörgött így az ingatlanpiac sem. Elhelyezkedni könnyebb most, mint néhány éve, régóta nem keresett ennyi cég új embereket. Európa húz minket, néhány iparág pedig elérhette a mélypontot.

Milyen szakmát érdemes most választani? A kukás vagy a favágó keres jobban? A héten megmutattuk néhány szabadtéri foglalkozás béreit, cikkünkből kiderül, jobb botanikusnak, mint robbantómesternek lenni. Az elitbe és a felső közép osztályba egyikkel sem könnyű bekerülni, de 87 ezer azért mindegyikből összejön, a KSH szerint annyiból meg lehet élni.

Meg akad munka külföldön is: még mindig sokan döntenek úgy, hogy máshol próbálnak szerencsét, Londont valósággal ellepték a magyarok. Bár azért az nem valószínű, hogy már egymillió magyar dolgozna Angliában.

Forró a helyzet

Sűrű volt a hét az energetikában. Miközben a Roszatom vezérigazgatója már a paksi bővítés részleteiről szeretne megállapodni, az Energiaklub megtámadta Brüsszelben az egész bővítést. Megy a kavarás a Déli Áramlat körül is, felfüggesztik a bolgár szakaszt, mondjuk egyébként sem kezdték még el építeni. Közben Magyarország is egyezkedne az unióval, hogy mi legyen. Szívesen építenénk, de az EU szabályainak is szeretnénk megfelelni.

Nem egyszerű a helyzet a Mol-vezér körül sem. Hernádi Zsoltról a magyar bíróság első fokon már kimondta, nem vesztegette meg Ivo Sanadert, a horvát bíróság teljesen más megállapításra jutott. Hernádi kérte, hogy töröljék el a vádat, a horvát ügyészség szerint erről szó sem lehet. A GVH vizsgálatát viszont megúszta a Mol. Mindeközben Brüsszelben jön a GMO-tilalom, nekimennek az adótrükköző multiknak, és itt van az európai költségvetés is.

Csak a foci

Elkezdődött a héten a focivébé, amelynek a pozitív gazdasági hatásai mellettmellékhatásai is vannak. A PwC tanulmánya szerint öt dolgot kell megfontolni a pályázat benyújtása előtt, de ha jól végiggondolják, sokat profitálhat a rendező ország a világbajnokságból.

Bár a Toyotákkal van valami nagy baj, sok autót visszahívnak, bezár a budapesti Danone is, és kivonulhat a magyar bankszektorból a Fitch, pompásan indult a strandszezon. Volt olyan nap májusban, ami már-már az augsztusi forgalmat idézte, Szijjártó Péter elégedett a vécépapírgyártásunkkal, és már az NGM is egyeztet a Bankszövetséggel az adómentésről.

Jó hírekkel szolgált a hét a kelepcébe csalt nagymamáknak is. Hiába sóztak rá valakire egy masszázsfotelt edénykészlettel százezrekért, még semmi nincs veszve, egy új szabály szerint minden visszafordítható.