A társasház, ahol csatát vesztett a rezsiharc

2014.06.18. 10:53

Mindösszesen a megtakarítás az Ön lakása esetében a 2013-as év esetében:

15 Ft

– ezt a levelet kapta az egyébként külföldön élő Klári (nevezzük mondjuk így) budapesti társasházi lakásáról. A feladó a közös képviselő, akit (ahogy ezt a levélben is leírja) a törvény kötelezi arra, hogy beszámoljon a „rezsicsökkentés egyes tulajdonostársakra számított összegéről”:

Arról, hogy 15 forint sok-e vagy kevés, kár vitatkozni, biztos van, aki le se hajolna érte, hogy felvegye, mást lehet, hogy pont az ennyibe kerülő fél deci szódavíz ment meg a szomjan halástól egy világvégi talponállóban. Klári viszont, aki azért csak most küldte el nekünk a levelet, mert nemrég látogatott haza, azt is kiszúrta, hogy a levél feladása hét és félszer ennyibe került: