Tekla
8 °C
20 °C

Diákhitel: még sosem volt ilyen olcsó

2014.06.23. 16:59 Módosítva: 2014-06-23 16:59:42

Történelmi mélypontra csökken a diákhitel kamata: július elsejétől év végéig a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 6,5 százalékról 5,75, a Diákhitel2-é pedig 7,75 százalékról 7 százalékra csökken - jelentette be Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bugár Csaba hangsúlyozta, hogy 13 éves fennállása óta a legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe a szabad felhasználású hitelforma.

Szólt arról is, hogy a kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék, a különbözetet az állam kamattámogatás formájában átvállalja.

A kedvező kamatfeltételek a következetes finanszírozási politikának, a csökkenő kamatkörnyezetnek, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető - mondta a vezérigazgató.

Kifejtette: a Diákhitel Központ Zrt. a hitelnyújtáshoz szükséges forrásokat továbbra is a pénz- és tőkepiacokról vonja be, állami kezességvállalás mellett.

Lovas Attila, a Diákhitel Központ Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese a társaság 2013-as eredményeit ismertetve elmondta, hogy tavaly a Diákhitel1-re 8371, Diákhitel2-re pedig 5064 szerződést kötöttek, utóbbinál a folyósított összeg 2,6 milliárd, előbbinél 3 milliárd forintot tett ki. A kamattámogatás összege a Diákhitel1-nél 654 millió, a 2-nél 158 millió forint volt.

A Diákhitel Központ 2001-es indulásától 2013 végéig közel 350 ezer hallgatónak folyósított hitelt, összesen 267 milliárd forintot.