Ida
6 °C
9 °C

Megszavazták a német minimálbért

2014.07.03. 17:39

A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön nagy többséggel megszavazta a 8,50 eurós törvényes minimális órabér bevezetését. A minimálbért 2016-tól kétévente felülvizsgálják, és néhány ágazatban 2017-ig átmeneti szabályok lesznek érvényben. A kormány adatai szerint a lépés 3,7 millió munkavállalót érint, akik eddig ennél kevesebbet kerestek.

A minimálbér nem vonatkozik a 18 év alattiakra és hat hónapig azokra, akik tartós munkanélküliség után lépnek ismét munkába. Azokon a területeken, amelyeken ágazati bérmegállapodások vannak érvényben, a bér 2016-ig elmaradhat a törvényes minimálbértől.

A minimálbér bevezetése a szociáldemokraták egyik legfontosabb politikai célja volt. Angela Merkel kancellár a CDU nevében a választási kampány során határozottan ellenezte a szociáldemokrata javaslatot, később azonban kénytelen volt visszakozni, különben nem jöhetett volna létre a nagykoalíció.

A gazdasági érdekképviseletek végig ellenezték a minimálbér bevezetését, azzal érvelve, hogy munkahelyek fognak megszűnni. Az müncheni Ifo gazdaságkutató szerint 900 ezer munkahely kerül veszélybe.

Németországban eddig csak úgynevezett ágazati bérminimumok voltak érvényben, amelyekről a munkáltatók és a szakszervezetek állapodtak meg. A német parlament felsőháza, a Bundesrat jövő héten szavaz a kérdésben.