Nem csak a gyerekeseknek járna a nyugdíj

2014.07.07. 15:56

A sajtóban úgy jelent meg, hogy gyerekszámhoz kötnék a nyugdíjak kifizetését, és hogy csak a gyerekes kapnának nyugdíjat, de ez félreértés, mondja kérdésünkre Gál Róbert Iván a Népesedési Kerekasztal egyik nyugdíjszakértője, aki dolgozott a szóban forgó terveken.

Az egyéni nyugdíjszámlákról

Az egyéni számlás rendszer ugyan még nem készül, de az évek óta ígért egyéni nyilvántartásokhoz elméletileg közeledünk. Idén az 1955-1959-ben születettek adatait digitalizálják, aztán évente, kétévente haladnak újabb és újabb öt éveket előre az időben, így pár éven belül elméletileg mindenki adatai már elektronikusan is hozzáférhetőek lesznek.

Azt mondja, a javaslat lényege, hogy a gyereknevelést valahogy elismerjék a nyugdíjrendszerben. Ennek több útja is van, az egyik, hogy aki több gyereket nevel, annak alacsonyabban lesz a nyugdíjkorhatár, aki meg kevesebbett, annak magasabban. Az erőfeszítések elismerésének más módja is elképzelhető: például, aki több gyereket nevel, az kaphatna több nyugdíjat, vagy éppen fizethetne kevesebb járulékot is egy adott nyugdíjszint eléréséhez azoknál, akik nem gondoskodtak maguknak utódokról (járulékfizetőkről). Gálnak egyébként az első javaslat a legszimpatikusabb.

Gál szerint, ha egyszer tényleg lenne egyéni számlás rendszer Magyarországon, az is elképzelhető lenne, hogy az eszmei tőkebefizetésekre kifizetett eszmei kamatláb magasabb legyen a nagycsaládosoknál.

Szerinte a szóban forgó változtatási javaslatcsomag egy alapvetően liberális, öngondoskodó javaslat, nem pedig népesedési, tehát nem az a cél, hogy legyen több járulékfizető, hanem az, hogy egy nagymértékű igazságtalan újraelosztást, ami nem veszi figyelembe a gyermekvállalást, korrigáljuk.

Ezt persze nem feltétlenül és nem csak a nyugdíjrendszeren keresztül lehetne megtenni, sőt, nyilván sokan kétkedve fogadják, hogy a gyerekvállalást miért a nyugdíjrendszeren keresztül kellene honorálni.



  • Hírek
  • Bankszámla