Csányiékhoz 1,5 milliárdot vágott a kormány

2014.07.11. 13:01

A kormány, egyedi döntés alapján, 1,46 milliárd forinttal támogatja a Bonafarm-csoport új vágóhídjának megépítését Mohácson, amelynek összköltsége 7,3 milliárd forint lesz – mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Kihívások voltak

Mint arról az MTI beszámolt: Szijjártó szerint a magyar élelmiszerexporthoz kiemelten fontos a magyar sertéságazat fejlesztése, mivel a vágóhidak esetében elmaradt fejlesztések az ágazat versenyképességének csökkenéséhez vezettek.

A sertésállomány csökkenése is jelentős kihívás elé állította az ágazatot, a kormány ezért 2012-ben elfogadta a sertésstratégiát – tette hozzá.

Kellett

Arról is beszélt, hogy 2020-ig meg kívánják duplázni a 3 milliós sertésállományt, és ez mintegy 20 ezer új munkahelyet hoz majd a magyar gazdaságnak.

A most bejelentett beruházás, amelyet az Mcs Vágóhíd Kft., a Bonafarm-csoport tagja hajt végre, a teljes magyar sertéságazat fejlesztését, illetve a magyar élelmiszer-ipari kivitel növekedését is szolgálja – magyarázta Szijjártó.