Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A taxi, aminek még a zöld is hamarabb jön

2014.07.14. 13:18 Módosítva: 2014.07.14. 13:21
Alig vették el az engedélyüket, már vissza is kapták, pedig máskor hónapokig húzódik egy hasonló folyamat. Kiakadtak a taxisok az RT5 nevű társaságon, amelyikről ugyan már a BKK szakértője is kimondta, hogy kozmetikázott számokkal csúszott be az engedélyt kapók körébe, mégis sorra nyeri a közbeszerzéseket. A cégnek egy év alatt csaknem meghússzorozódott az árbevétele, az ügyvezetőjük szerint viszont csak jobban teljesítenek. Nem akar beszállni a harcba, pedig ő is tudna mesélni a többiekről.

Alig ütötték rá a pecsétet a BKK-nál arra a papírra, amelyik az RT5 taxitársaság engedélyének visszavonásáról szólt, már szinte mártották is újra a tintába, hogy megint megadják nekik a megfelelőségi igazolást. Mindkét dokumentumon ugyanaz a dátum, ugyanaz az aláírás.

Persze a gyors bürokráciának akár örülni is lehetne, a többi taxitársaság mégis inkább megütközött a közlekedési központ gyorsaságán: máskor a hasonló engedélyek megadása jellemzően hónapokig húzódik.

Furcsálltuk a BKK eljárását, máskor 1-3 hónap egy ilyen engedély átfutása, hosszas vizsgálatok és ellenőrzések előzik meg az igazolás megadását

– mondta az Indexnek Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke. Szerinte más társaságok, akiktől korábban visszavonták az igazolást, azóta is várnak az elbírálásra.

Voltak bajok a céggel

A gyors eljárás azért különösen meglepő, mert a BKK korábban külső szakértő bevonásával arra jutott, hogy az RT5 a számviteli szabályokat áthágva készítette el éves beszámolóját. Egy az Index birtokába került BKK-s levélben azt írják: hiába szerepelt az RT5 beszámolóján könyvvizsgálói minősítés, a mérleg nem felelt meg a számviteli előírásoknak és így összességében a taxirendelet pénzügyi megfelelőségi szabályainak sem.

Ezután a cég újabb beszámolót küldött, amelyet aztán a BKK újra megvizsgáltatott. Kiderült, az RT5 ismét kozmetikázta a számait: valójában nincs annyi saját tőkéje, mint amennyi a rendelet szerint szükséges.

Aznap megkapták az engedélyt

Ezek után június 30-án döntött úgy a BKK, hogy visszavonja a korábban kiadott előzetes megfelelőségi igazolást, amely alapján a cég működhetett, erről július 3-án adtak ki tájékoztatást. A Komáromi Endre divízióvezető által jegyzett dokumentumban a közlekedési központ azzal védekezik, hogy korábban jóhiszeműen adták áldásukat a cég működésére, nem volt tudomásuk arról, hogy a mérleg nincs rendben, ezt alapvetően nem is feladatuk vizsgálni, azt csak egy február végi bejelentés alapján nézették meg egy szakértővel.

Eddig a dolog még érthető is. Az viszont mégis furcsa, hogy ilyen előzmények után hogyan adhatták ki mégis újra a cég megfelelőségi igazolását ugyanezen a napon. Egy szintén Komáromi Endre által aláírt július 3-i dátummal kiadott papíron ugyanis az szerepel, az RT5 mindenben megfelel a jogszabályi rendelkezéseknek, 2015. július 3-ig engedélyt kapnak fuvarszervezésre.

Nyeri a közbeszerzéseket

De nem csak ez a különös a történetben. Hanem az is, hogy a BKK szakértője által megállapított stiklik ellenére az RT5 kimondottan sikeresen szerepel állami közbeszerzéseken, évek óta az ő taxijai szállítják például az Országgyűlés Hivatalának dolgozóit, 2012-ben például csak ezért közel 10 milliót kaptak, és úgy tűnik, idén is ők a befutók a 23 milliós pályázaton.

Az, hogy valami mégsem kerek, az egyébként éppen az idei hivatali közbeszerzésen bukott ki, amikor a tenderen szintén induló, konkurens Főtaxi felnyomta a céget. Úgynevezett előzetes vitarendezési kérelmükben azt írták, képtelenség, hogy az RT5 2013-ban az elvárt 50 milliós határ fölé tudta volna tornászni a saját tőkéjét, hiszen a korábbi években a 37 milliót sem érte el, miközben az eredménye rendre 6-9 millió körül alakult.

Ez nem a mi dolgunk

Az Országgyűlés Hivatala viszont a BKK-ra hivatkozott: az RT5 tőlük megkapta a megfelelőségi igazolást, erre hagyatkoznak, saját maguktól nem vizsgálódnak. Ezután a Főtaxi is keményebb fokozatba kapcsolt, jogorvoslati kérelmet adott be, hogy kiüsse a ringből az RT5-öt. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban áprilisi határozatában szintén részben a BKK-ra mutogatott, illetve arra, hogy ő nem ítélheti meg azt, hogy egy mérleg hamis-e vagy sem.

Azt mondták, ennek ellenőrzésére az adóhatóság hivatott, a következmények megítélése pedig a nyomozóhatóságokra és a bíróságokra tartozik. Vagyis pusztán a Főtaxi vádjai alapján nem zárhatják ki a pályázatból az egyébként győztes RT5-öt. Mint azt egyébként a Közbeszerzési Hatóság Titkárságán megtudtuk, ez a döntés jogerős, és akkor senki nem is támadta meg a bíróságon.

BKK: Tényleg nincs rendben az RT5, de mégis

Csakhogy ezután jött a fordulat. A Főtaxi ugyanis nem nyugodott, és újabb jogorvoslati kérelmet adott be júniusban. Ennek az eljárásnak a részeként szállt be aztán már a BKK is, a közbeszerzést kiíró Országgyűlés Hivatalának június végén megírták: külső szakértőt bevonva megállapították, az RT5 tényleg nem felel meg a szabályoknak, a számviteli előírásokat pedig még a hiánypótlás után sem tartotta be. Vagy egyszerűbben: a BKK szerint az RT5 törvényt sértve próbálta megvezetni őket, hogy engedélyhez jussanak. Az ügy miatt a BKK egyébként feljelentést is tett.

Elég-e ez ahhoz, hogy az RT5-öt kizárják, vagy tényleg csak NAV mondhat ítéletet? Mit szólt a BKK szakértői véleményéhez a Közbeszerzési Döntőbizottság, mit léphet most erre az Országgyűlés Hivatala? Hiába kérdeztük erről őket, egyelőre nem nyilatkoznak, mivel az eljárás még folyamatban van. A Közbeszerzési Hatóságtól úgy tudjuk, a vizsgálódás elvileg a jövő hét elején zárul le, de adott esetben tíz nappal meg is hosszabbítható.

Ezt mégis hogy?

Különösen kérdéses az ügy kimenetele azok után, hogy tulajdonképpen azóta az RT5 megint megkapta a BKK jóváhagyását a működéshez. Annak ellenére, hogy néhány nappal korábban még az általuk feltételezett törvénysértés miatt megtiltották, hogy a cég taxizzon.

Megkérdeztük a BKK-t, elfogadhatónak tartják-e, hogy ilyen kivételes gyorsasággal kap zöld utat náluk egy olyan cég, amelyikről néhány nappal korábban maguk állapították meg, hogy a számviteli szabályokat többszörösen megsértette, és ezzel félrevezette őket.

Azt írták, a BKK megvizsgálta, és a rendelkezésére álló eszközökkel végzett gyors vizsgálat alapján azt állapította meg, hogy az okiratok alapján az RT5 Taxi megtette saját tőkéjének rendezéséhez szükséges lépéseket. Ezért a BKK nem látott okot arra, hogy az érintett fuvarszervező működését korlátozza, több száz taxis vállalkozó munkáját is érintően.

Tekintettel azonban az RT5 Taxi által elkövetett korábbi, kétszeri félrevezetésre, a BKK fokozott figyelemmel kíséri a vállalkozás működését, és bármilyen olyan információ alapján, amely ismételten kétségessé tenné a vállalkozás megfelelőségét, a szükséges lépéseket megteszi. Ezen felül a BKK az RT5 Taxi által tett félrevezető mérlegbeszámolókra tekintettel feljelentést tett a Rendőrségen.

A BKK szerintük az RT5 esetében az eljárási időt kedvezően befolyásolta az is, hogy mivel nem új vállalkozásról van szó, az egyéb követelmények teljesítését korábban már igazolta, így különös műszaki típusú vizsgálatokra nem volt szükség.

Hússzorosára nőtt a bevétel

Sikerült elérnünk az RT5 ügyvezetőjét is, az éppen külföldön tartózkodó Horváth Csabát, aki azt mondta, nincs miért magyarázkodnia. Minden adatuk nyilvános, rendben adóznak, és működnek, a BKK-hoz beadták ők is a kérelmet, mint mindenki más, és megkapták, mint sokan mások. Ő azóta semmilyen más papírt nem kapott a közlekedési központtól, a mérlegük valódiságát pedig egyedül a NAV vizsgálhatja. Azt mondta, ő ebbe az egész harcba nem akar beszállni, pedig tudna ő is mondani olyan fuvarszervező cégeket, amelyek hónapokig működtek a BKK papírjával úgy, hogy valójában nem feleltek meg a feltételeknek.

A BKK papírján egyébként 1698 darab RT5-höz tartozó taxi szerepel, de amikor a közlekedési központnál rákérdeztünk, azt közölték, hogy mindössze 514  minősítésen átesett taxiszolgáltató tartozik a társasághoz.

A több márkát összefogó csoport tavaly egyesült a Budapest Taxival, azóta a cégcsoport is felvette ezt a nevet. Mérlegeit böngészve egyébként meglepő, hogy nettó árbevétele 2013-ban csaknem hússzorosára, 44 millióról 815 millió forintra ugrott, miközben adózott eredménye csak néhány millió forinttal lett több. Amikor Horváth Csabát a drasztikusan megugrott árbevételről kérdeztük, mindössze annyit mondott, jobban teljesít a cég.