Lecseréli a készpénzeket az MNB?

2014.07.17. 16:06 Módosítva: 2014.07.17. 18:18

Átfogó készpénzcserére készül a Magyar Nemzeti Bank, mondta a HVG-nek név nélkül több kereskedelmi banki forrás is. A lap érdeklődésére adott jegybanki válaszból az hámozható ki, hogy „a bankjegyek védelmi szintjének és minőségének emelése” céljából szakértőik folyamatosan elemzik e lehetőséget.

A legutóbbi átfogó készpénzcserére az 1990-es években került sor, miután a korábbi avítt technikájú és részben elértéktelenedett magyar bankjegyek és érmék megértek a leváltásra.

A mostani pénzcsere a lap szerint kevésbé lenne indokolt, ráadásul egyúttal azt is jelentené, hogy az Orbán-kormány nem tervezi egyhamar az euró bevezetését, hiszen a legutóbbi teljes érme- és bankjegycsere hét év alatt ment végbe Magyarországon. Akkor a nettó költségek – azaz amiből levonták már a jegybank pénzcseréből származó bevételeit – közel hárommilliárd forintra rúgtak.

A hírrel kapcsolatban megkérdeztük az MNB-t. Érdeklődésünkre a jegybank lényegében ugyanazt közölte, mint a HVG-vel:

A Magyar Nemzeti Bank – a világ többi jegybankjához hasonlóan – folyamatosan törekszik a bankjegyek védelmi szintjének és minőségének emelésére. Amennyiben a szakértői elemzések a készpénzforgalmat érintő változtatásokat látnának szükségesnek,  arról a jegybank az összes körülményt mérlegelve (...) kellő időben, és megfelelő  előkészítettség mellett hoz döntést.