Szalonnát adott el mobilként

2014.07.17. 09:23

Mobiltelefon helyett szalonnát, zsemlemorzsát vagy épp használt pelenkát küldött megrendelőinek egy internetes csaló a borsodi főügyészség közleménye szerint.

A 62 éves férfi 2013 áprilistól októberig csalással egészítette ki havi 25 ezer forintos szociális segélyét. Hirdetési oldalakon regisztrált és olcsó, márkás mobiltelefonokat kínált eladásra. A megrendelők szerte az országból utánvétes kézbesítéssel kapták meg a csomagot, amelyért az ígért telefon típusától függően akár 50-60 ezer forintot is kifizettek. Meglepetés akkor érte őket, amikor felbontották a küldeményt.

Abban ugyanis nem a megrendelt készüléket találták. A vádlott igen változatos tárgyakat adott postára. TV távkapcsolót, játék telefont, gyerekruhát, de volt úgy hogy fahasábot, félig megevett májkrémkonzervet, szalonnát, zsemlemorzsát, használt pelenkát, sőt egy alkalommal gondosan dobozba csomagolt krumplit is küldött. Az ország különböző pontjairól befutó feljelentések alapján rövid idő alatt megtalálták a csaló férfit és előzetes letartóztatásba is került fél évre.

Az Ózdi Járási Ügyészség 33 rendbeli csalás bűntette, illetve vétsége miatt emelt vádat és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.