Emma
-2 °C
6 °C

Jelentősen csökkennek a horgászbírságok

2014.07.30. 12:11

A halászati törvényben meghatározott 50 ezer és 500 ezer forint közötti halgazdálkodási bírsághoz képest jóval alacsonyabb bírságtételeket is tartalmaz az a rendelettervezet, amely szerdán került fel a kormány honlapjára (itt letöltheti zip formátumban). A halgazdálkodási és halvédelmi bírságról szóló rendelet megalkotására a parlament által tavaly elfogadott halászati törvény hatalmazza fel a kormányt.

  • A tervezet a jogosulatlanul horgászóra 10-30 ezer forint bírságot ír elő, amennyiben nincs állami vagy turista horgászjegye.
  • A területi jegy hiánya esetén 20-40 ezer,
  • míg a fogási napló hiányáért 10 ezer forint a bírság.

A halgazdálkodási hatóság előír egy határidőt, amelyen belül ha bemutatja a horgász az állami, illetve területi jegyét, akkor mellőzi a hatóság a bírság kiszabását. Ugyancsak megúszható a bírság, ha a fogási naplóba – az ellenőrzés időpontjáig – kötelezően rögzítendő halat nem tartotta meg a horgász.

A jogosulatlanul halászó személy magasabb bírságra számíthat: az állami halászjegy hiánya 50 ezer, a területi jegy hiánya 30 ezer forint bírságba kerül. A fogási napló hiányáért itt is 10 ezer forint a bírság.

Jóval nagyobb bírságtételek is szerepelnek a tervezetben:

  • Így például aki engedély nélkül vagy pedig az engedélytől eltérően használ elektromos eszközt, annak a bírsága 500 ezer forint.
  • Ugyanennyi jár a mérgező vagy kábító hatású, illetve robbanóanyag alkalmazásáért.
  • A sorhoroggal, csapóhoroggal vagy hurokvetéssel történő halfogás bírsága 100-500 ezer forint.

A halgazdálkodási hatóság több szempontot mérlegelve határozza meg a konkrét tarifát, ahol a bírságra keretet határoz meg a tervezet. Ilyen szempont például a kifogott hal mennyisége, a halállomány veszélyeztetésének a mértéke, valamint az a tény, hogy a bírságolandó személy hányszor vétett korábban a halgazdálkodás és a halvédelem ellen.