Ágnes
2 °C
11 °C

Szakszervezetist rúgott ki a Hankook, mert tanult

2014.07.31. 13:30

A Magyar Szakszervezeti Szövetség felháborítónak tartja a Hankook Tire Magyarország Kft. sorozatos munkavállaló-ellenes, törvénysértő magatartását – közölte a szövetség az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében csütörtökön.

Kirúgták, mert jogot tanult

A társaság szakszervezetének elnökét, Bognár Ferencet rendkívüli felmondással bocsátották el, mert munkaidőn kívül, saját elhatározásából jogi tanulmányokat folytat.

A Hankook gumigyár Dunaújváros határában.
A Hankook gumigyár Dunaújváros határában.
Fotó: Kovács Tamás

„Elutasítjuk ezt a törvénysértő magatartást, felszólítjuk a menedzsment, hogy visszamenőlegesen állítsa helyre Bognár Ferenc munkaviszonyát” – áll a közleményben. A szakszervezet szerint a Hankook magyarországi vezetése nem bánhat kénye-kedve szerint az emberekkel.

Nem teheti meg, hogy üldözze, ellehetetlenítse azokat a szakszervezeti vezetőket, azt az érdekvédelmi munkát, amelyet a gyár munkavállalói érdekében végeznek. Az ilyen jellegű intézkedések súlyosan sértik az emberi, a munkavállalói, a munkahelyi érdekeket, éppen ezért elfogadhatatlanok – közölte a szakszervezeti szövetség.

A Hankook közleménye szerint a munkavállalót azért rúgták ki, mert félrevezette a céget és a tájékoztatási és együttműködési kötelezettségét szándékosan megszegte. "Valótlan információkra hivatkozva kért és kapott engedélyt távolmaradásra a munkából" – írták. A cég tagadja, hogy a jogi tanulmányai miatt rúgták volna ki a munkavállalót. A Hankooknál rákérdeztünk, hogy pontosan hogyan vezette félre a céget a dolgozójuk, illetve hogy a felmondásnak mik voltak a pontos indokai.

Lesz tüntetés is

A Magyar Szakszervezeti Szövetség szolidaritását fejezi ki, és támogatja a VDSZ 2014. augusztus 4-re meghirdetett demonstrációját. Felhívja ágazatait, tagszervezeteit, hogy aktívan támogassák a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete (DGSZ-VDSZ) megmozdulását – olvasható a levélben.

A LIGA az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében szolidaritásáról biztosította a Hankooknál működő Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetét, amelyet álláspontja szerint a munkáltató jogtalan és elfogadhatatlan eszközökkel kíván ellehetetleníteni. Mint írták, a Hankook magyarországi vezetése jelenleg sárba tiporja a szakszervezeti jogokat, és boszorkányüldözést folytat a helyi szakszervezet, illetve tisztségviselői ellen.