Csak ennyi borravalót adsz, te bunkó?

2014.08.05. 10:03

A magyarok nagy része megszokásból ad borravalót, de maga akar dönteni annak mértékéről, a többség ezért elutasítja a számlába beépített szervizdíjat, derült ki a szallas.hu 13 ezer fős felméréséből.

  • Az, hogy mennyi borravalót adunk, leginkább attól függ, hogy mennyire segítőkész kiszolgálás. Ez fontosabb, mint a szolgáltatás minősége.
  • Négyből csak egy ember mondta, hogy legszívesebben eltörölné ezt a szokást.
  • A megkérdezettek nagy része ugyanakkor nem támogatja sem a számlán feltüntetett szervizdíjat, sem azt, ha a borravalót a szolgáltató beépíti az árakba: tízből nyolcan ragaszkodunk ahhoz, hogy magunk dönthessünk a plusz összeg mértékéről.
  • Arról, hogy mennyit adunk, megoszlik a fizetővendégek és a turizmusban dolgozók véleménye: a szolgáltatók szerint a többség maximum 5 százalék borravalót ad, míg a vendégek 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ennél nagyobb mértékben szokta kiegészíteni a számla végösszegét.
  • Nyolcból egy ember kapott már negatív megjegyzést a túl kevés borravaló miatt. A megkérdezett szolgáltatók szerint nem vagyunk zsugoribbak, mint például a hazánkba látogató német turisták.

Mire való a borravaló?

A borravaló a kezdőbetűt megfordítva azt jelenti: porravaló, tehát egyfajta narkotikumra, öntudatlan bódulatra biztatás, még ha ez 777 emberből 666-nak fel se tűnik. Eggyel mélyebb szinten már látszik, hogy ez a gazdasági hatalomgyakorlás egyik, még élő atlantiszi szimbóluma. Arra utal, hogy sokaknak van túl kevés és keveseknek van túl sok, akik akkora urak, hogy a szolgáltatás áránál is többet adhatnak. Ugyanakkor ilyen csipetnyi ajándékokkal tovább lehet manipulálni azokat, akiknek kevés van, és így lázadás nélkül szolgálnak tovább. Egyelőre. 

Konteó-nap az Indexen