Hónapok alatt pótolhatják a kieső árut

2014.08.18. 21:04

Egy hét-két hónap szükséges ahhoz, hogy a moszkvai üzletek pótolják az európai élelmiszeripari termékek behozatalának egyéves tilalma miatt kieső árukat – közölte újságírókkal a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint Alekszej Nyemerjuk, a moszkvai városháza kereskedelmi főosztályának vezetője, írja az MTI.

Oroszország augusztus 7-étől rendelte el a behozatali tilalmat az ellene szankciókat alkalmazó országok – az Egyesült Államok, az európai uniós tagállamok, Kanada, Ausztrália és Norvégia – ellen. A tilalmi listán marhahús, sertéshús, zöldségek, gyümölcsök, baromfihús, sajtok és más tejtermékek szerepelnek.

Nyemerjuk elmondta: az éttermek már új termékeket rendeltek és megváltoztatták egyes fogásaik receptjét. Moszkvában jelenleg semmiből sincs áruhiány, mert az importtilalom által sújtott termékek átlagosan az adott kategóriák 8-10 százalékát teszik ki.

A főosztályvezető szerint a boltok polcairól eltűnt a hűtött dán és norvég hal, amit Törökországból, Marokkóból és Chiléből érkező árukkal pótolják. Az eddig Spanyolországból és Görögországból érkező bogyós termékeket, illetve gyümölcsöket a jövőben Azerbajdzsánban és Törökországban szerzik be, a tejet és a tejtermékeket pedig Fehéroroszországban és Izraelben.

Az oroszoknak nincs könnyű dolguk a termékek pótlásával, mert nem voltak arra felkészülve, hogy ilyen hirtelen új helyekről kell megoldaniuk az áruszállítást.

A főosztályvezető szerint a marhahús az elmúlt három napban 3 rubellel (közel 20 forint), a sertéshús 4, a főtt kolbász 10 rubellel drágult, a tej- és kenyérárak nem változtak, a zöldség- és gyümölcsárak pedig csökkentek.