A MÁV újraéleszti az Orient Expresszt

2014.08.21. 11:15

Zaránd György, a MÁV-Start értékesítési igazgatója a Magyar Nemzet csütörtöki számában elárulta a cégvezetés őszi tervének koronaékszerét: az állami vállalat újjáéleszti a XX. század romantikus luxusvasútjáratát, az Orient Expresszt. Sőt, az eredeti, Isztambulig tartó vonalat kétezer kilométerrel megtoldja az iráni fővárosig, Teheránig.

A veterán kocsikból álló, évente öt alkalommal induló luxusjáratra egy brit utazási iroda fogja beszervezni az Agatha Christie vagy H. P. Lovecraft világát kedvelő utasokat. Zaránd György szerint már most komoly érdeklődés mutatkozik a valóban jól bejáratott, egzotikus utazás iránt, de azt nem árulta el, hogy a kapacitás mekkora részét kötötték már le.

A MÁV-on belül a MÁV Nosztalgia Kft. feladata kizárólag az infrastrukturális feltételek megteremtése lesz, ez a leányvállalat 1992-ben alakult a nosztalgiavonatok üzemeltetésére, és még mindig 30 régi mozdonnyal és 70 kocsival rendelkezik.