Mától nem luxus, ha felkapcsolja a villanyt

2014.09.01. 07:30

Hiába az eddigi rezsicsökkentések, ön még mindig úgy érezte, 5,7 százalékkal többe kerül az áram, mint amennyit fizetni tudna érte? Mától nem kell a sötétben ülnie.

A tavaly őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebbe kerül az áram hétfőtől, hatályba lépett ugyanis a februárban hozott törvény erre vonatkozó szabálya. Eszerint az áramszámlában fizetendő összeg nem haladhatja meg a 2013. november 1-jén alkalmazott díjak 94,3 százalékát.

Ez már a rezsicsökkentés harmadik köre. 2013-ban a gázdíj és az alapdíj a 2012. december 31-i árakhoz képest összességében 20 százalékkal csökkent, az áramnál az elmúlt évben a lakossági fogyasztók elosztói alapdíja 20 százalékkal csökkent, a forgalomarányos rendszerhasználati díjak elemenként különböző mértékben változtak, a tisztán az energiáért fizetendő egyetemes szolgáltatási árak árszabásonként szintén különböző mértékben csökkentek. A következő lépéssel a távhő lesz majd még olcsóbb, októbertől 3,3 százalékkal.