A Mol számára siker a bíróság döntése

2014.09.02. 07:35

Egyértelmű siker a Mol Nyrt. számára, hogy a választottbíróság elutasította a horvát kormány átmeneti korlátozásokra vonatkozó kérelmét – mondta Sonnevend Pál, az ELTE nemzetközi tanszék docense az MTI-nek.

A szakértő azt követően nyilatkozott, hogy az UNCITRAL (The United Nations Commission on International Trade Law) szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság utasítására Horvátországnak és a Mol Nyrt.-nek hétfőn közös nyilatkozatot kellett kiadnia a köztük lévő perről. A dokumentum tartalmazza azt is, hogy a felek és képviselőik az eljárás lezárásáig nem nyilatkozhatnak az ügyről.

A feleket azért kötelezte a választottbíróság a közös nyilatkozat kiadására, hogy tisztázzák a sajtóban megjelent az ellentmondó nyilatkozatokat. A horvát gazdasági minisztérium korábban például azt állította, hogy a választottbíróság kimondta: Horvátország bebizonyította, a vitatott megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, azok érvénytelenek és semmisek. Azt is közölte, hogy a Mol nem adhatja el az INA-részvényeket, illetve csak bizonyos feltételek mellett értékesítheti részvényeit.

A Mol viszont azt állította, hogy a választottbíróság nem rendelte el az INA-részvények eladásának korlátozását.

Sonnevend Pál szerint az, hogy a választottbíróság nem kíván az irányítási jogokon keresztül a magyar olajipari cég üzletpolitikai döntéseibe beavatkozni addig, míg azok az INA érdekeit szolgálják, kisebb győzelmet jelent. Az is fontos ugyanakkor, hogy a határozat csak a korlátozó intézkedésekre vonatkozik, nem pedig az ügyben hozott végleges döntés.