Ha sikeres az ukrán tűzszünet, az EU feloldja a szankciókat

2014.09.11. 16:47

Még hatályba sem léptek, máris az oroszellenes szankciók feloldásáról beszél az Európai Tanács elnöke. A szankciók pénteken lépnek hatályba, de az Európai Unió azonban szeptember végén feloldhatja ezeket, amennyiben ez idő alatt az EU megbizonyosodik a tűzszünet tartós mivoltáról – jelentette be csütörtökön Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

Azt mondta, az Európai Unió tagállamainak nagykövetei az elkövetkező hetekben átfogóan ellenőrzik majd a tűzszüneti megállapodás végrehajtását.

Oroszország: A szankciók a béke ellen hatnak

"Ezzel a lépéssel az Európai Unió de facto a ukrajnai belső konfliktus békés rendezése ellen foglalt állást" – közölte az orosz külügyminisztérium csütörtök este. Oroszország szerint "Brüsszelnek és az EU-tagországok vezetőinek világos választ kell adniuk az unió állampolgárainak, hogy miért teszik ki őket a konfrontáció, a gazdasági stagnálás és a munkanélküliség kockázatának."

A korábbi EU-szankciók főleg Oroszországot sújtották, Európára nem volt érezhető hatásuk.

Az ellenőrzések eredménye, illetve a helyszínről érkező jelentések nyomán az európai diplomáciai szolgálatot megbízzák, hogy tegyen javaslatot a szankciók részleges, vagy teljes egészében történő módosítására, felfüggesztésére, illetve eltörlésére - tette hozzá Herman van Rompuy.

Az USA is csatlakozik az európai szankciókhoz

Az orosz energia-, illetve védelmi ipar hat óriás vállalatát, továbbá 24 magánszemélyt érint az Európai Unió pénteken életbe lépő új szankciós csomagja. Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a szankciók megtiltják az orosz védelmi, illetve energiaszektor három-három nagyvállalata adósságának finanszírozását. Az intézkedés érinti egyebek között a Rosznyeft és a Transznyeft olajipari céget, illetve a Gazprom olajipari üzemágát.

Az uniós intézkedések értelmében újabb 24 magánszemély kerül fel az EU-tagállamok területére történő beutazási tilalommal, illetve ottani bankbetéteik befagyasztásával sújtott személyek listájára. A szankcionált magánszemélyek között vannak kelet-ukrajnai szakadár vezetők, a krími kormányzat tagjai, valamint orosz döntéshozók és oligarchák, közölte az Európai Tanács, írja az MTI.

Az Egyesült Államok csatlakozik az Európai Unióhoz abban, hogy új, az orosz pénzügyi, energetikai és hadiipari szektort érintő szankciókat vezet be Oroszország ellen, amely augusztusban csapatokat vezényelt Kelet-Ukrajnába, mondta csütörtökön Barack Obama amerikai elnök.

Az amerikai gazdasági büntetőintézkedések részleteit pénteken hozzák majd nyilvánosságra. Obama elnök rámutatott, hogy az intézkedések nyomán Oroszország politikai értelemben még inkább elszigetelődik és egyúttal megnő az a gazdasági ár is, amelyet Moszkvának meg kell fizetnie, különösen a Vlagyimir Putyin orosz elnök és a környezete számára fontos területeken, írja az MTI.

Huszadikán tárgyalhatnak a gázról

Az EU szeptember 20-án tárgyalna az oroszokkal és az ukránokkal a gázellátásról. Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió képviselői áprilistól június közepéig tárgyaltak, de a háromoldalú egyeztetések eredménytelenek maradtak. Kijev ragaszkodik a gázár drasztikus csökkentéséhez, különben nem hajlandó törleszteni több milliárd dolláros adósságát. Oroszország árengedményt ajánlott fel, de Kijevnek nem tetszik sem az árcsökkentés mechanizmusa, sem a felkínált 100 dolláros mértéke. 

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter szeptember 1-jén bejelentette, hogy Oroszország és Ukrajna kész újraindítani a gáztárgyalásokat szeptember 6-án, és már csak az Európai Bizottság válaszát várják, hogy megfelel-e az időpont. A beharangozott találkozó elmaradt.