Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Már drágulnak a belvárosi lakások

2014.09.17. 07:57 Módosítva: 2014.09.17. 07:59
Az ingatlanpiac éledezésének egyik legjobb mutatója az alku mértékének csökkenése. Ha több a vevő, kisebb az eladó kompromisszumkészsége. A Belváros jól mutatja ezt a folyamatot, ahol nem ritka már a felfelé licitálás sem.

Bár a budapesti ingatlanpiac legforgalmasabb kerületei a XI., XIII. és XIV. kerületek, ezek piaci részesedése a fővárosban gazdát cserélt teljes állományból nem változott sokat a válság előttihez képest.

A mostani fellendülés nem egységes, vannak jobban húzó területek. Ezek között a belváros emelkedik ki leginkább. Az V. kerület piaci részesedése 40 százalékkal javult 2007-hez képest, a VI. 30 százalékkal, a VII. pedig 20 százalékkal. Ez nem azt jelenti, hogy ennyivel több ingatlant vettek volna, hiszen a piac csökkent, de a teljes budapesti forgalomból kivett része ennyit tudott erősödni.

A Duna House által közvetített belvárosi ingatlanok adatait elemezve, az alku csökkenésén látni legjobban a kereslet növekedését. A 2013. szeptember-októberi összesített adatok alapján az átlagos vevői alku még 7 százalék körüli érték volt. Az idei első negyedévben ez lecsökkent 6,6 százalékra, a másodikban 5 százalékra, a harmadikban pedig eddig 4,9 az átlag. Ha csupán a szeptemberi, legfrissebb adatokat nézzük, az alku átlaga már csupán 4 százalék.

Ez nem csak azt jelenti, hogy kisebb alkukra van lehetőség, hanem azt is, hogy újra nem ritka a vevők felfelé licitálása sem. Ha ezekben a hónapokban egy eladó reális áron, jó lokációban kínál megfelelő minőségű ingatlant, könnyen úgy járhat, hogy megrohamozzák a vevők és egymásra licitálnak. A megfelelő minőség persze relatív, van olyan vásárló, aki kifejezetten a felújítandót keresi. A fölé kínálás ritka, általában 1-3 százalék körüli, hiszen néha néhány-százezer forint is elég, hogy kiüsse valaki a vetélytársakat a pozíciójából.

A Duna House elemzése szerint a jelenség megfigyelhető országszerte, de egyelőre mindenképp csak a forgalmasabb helyeken. Az árak ennek hatására hosszabb távon mindenképp emelkedhetnek majd, mint ahogy az ingatlanközvetítő árindexéből ez ki is derült. Az idei II. negyedévben hosszú idő után felfelé mozdultak az árak és nem volna meglepő, ha az október elején megjelenő III. negyedéves adat további emelkedést mutatna.