Ezért ne vezess csúszós szandálban

2014.09.22. 11:47

A Generali tavaly 300 ezer, az idei év első felében 150 ezer káresetet regisztrált, ami azt jelenti, hogy a biztosító ügyfeleivel nagyjából kétpercenként történt valami baj.

  • A legtöbb kárbejelentés az első félévben a lakás- és vagyonbiztosításokkal kapcsolatban érkezett a biztosítóhoz: a százezer eset 5 milliárd forintnyi kárt jelentett, 
  • 23 ezer, többségében ütközéses baleset is történt, ami 4 milliárd forintot jelent, 
  • közel 15 ezer esetben jött jól az élet-, baleset- és egészségbiztosítás; ilyenekre 1,3 milliárdot fizetett ki a biztosító. 

Rémisztő esetek, mi is járhatunk így

  • A sofőr szabályosan közlekedve, gyanútlanul lassított, amikor autójába teljesen váratlanul beugrott egy őzgida, majd a zavarodott állat ugyanígy távozott a másik oldali ablakon keresztül.
  • A biztosító egyik ügyfelének a szandálja miatt csúszott le a lába a kuplungról, és az árokban kötött ki. Szerencsére a sofőr kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, az autóban viszont komoly károk keletkeztek, ráadásul míg az autómentőt várta, dísztárcsáit is ellopták a járműről.

Szóval legyünk óvatosak, és kössünk valamilyen biztosítást, vagy soha ne mászkáljunk csúszós szandálban, főleg akkor, ha a kocsi ablakát is lehúztuk. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport