Gyöngyi
4 °C
14 °C

Varga: Kapitális marhaság a megszorítás

2014.09.27. 23:31 Módosítva: 2014.09.27. 23:32

"Kapitális marhaság" volt, hogy az  ellenzék a héten elhangzott előadásból azt a következtetést vonta le, hogy óriási megszorításra készül a kormány, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír TV P8 című műsorában. Ő csupán arról beszélt, hogy a gazdaság növekedésével párhuzamosan az állami kiadások aránya is csökken. Nincs tehát szükség semmilyen megszorításra, hiszen Magyarország a legjobban teljesít az unió tagállamai között - szögezte le.

A jövő évi költségvetésről Varga Mihály azt mondta: a következő négy év legfontosabb feladata, hogy még több új munkahely jöjjön létre, és további ösztönözzék a növekedést. Az újraiparosítás is arról szól, hogy több munkahely legyen. Ehhez szükség van olyan beruházásokra, amelyek ezt megalapozzák, és ehhez kell hozzárendelni az európai uniós forrásokat, egy megfelelő adórendszert és a költségvetési kiadásoknak egy olyan felülvizsgálatát, amely a vállalkozók beruházásait, munkahelyteremtését támogatja.

Nem lehet elveszíteni az orosz piacot

Bár az orosz-ukrán konfliktus miatt nőnek a magyar költségvetés védelmi kiadásai, ez nem veszélyezteti az idei hiánycél elérését, a kiadásnövekedés fedezete a tartalékokból rendelkezésre áll - mondta Varga. 

Varga Mihály kiemelte: Magyarországnak meggyőződése, hogy az Oroszország ellen az Európai Unió által bevezetett gazdasági szankciók nem vezetnek az orosz-ukrán konfliktus megoldásához. Magyarországnak érvényesítenie kell gazdasági érdekeit, és az orosz-ukrán konfliktus megmutatta azt is, hogy az utóbbi 20 évben elhanyagolt magyar védelmi ipart fejleszteni kell.

A miniszter szerint meg lehet találni azt a pontot, ahol a védelmi iparba történő beruházások bizonyos piaci területeken is meg tudnak jelenni.

A kormány bízik abban, hogy mihamarabb békésen rendeződik az orosz-ukrán konfliktus. Varga Mihály kifejtette: a globalizáció azt is jelenti, hogy aki az orosz piacról kivonul, annak a helyére abban a pillanatban más, unión kívüli országból ott terem három másik cég. Magyarországnak komoly gazdasági kapcsolatai vannak Ukrajnával és Oroszországgal, míg az uniós szankciókat teljes mellszélességgel támogató országok - például Írország, vagy Spanyolország - nem veszítenek annyit az embargóval, mint hazánk.

Közvetítő országokat keresnek

A 125 millió eurós uniós kompenzációs alapból Magyarország direkt támogatást még nem kapott, de igényeit bejelenti, mivel sok kára származott az Oroszország ellen bevezetett embargóból.

Varga szerint közvetítő országokat érdemes keresni, például a nem EU-tag Svájcot, Szerbiát, Kazahsztánt vagy Fehéroroszországot, hogy a kereskedelem fennmaradhasson. Ez a megoldás ugyanakkor drágább a közvetítői díjak miatt. A miniszter szerint továbbra is folytatni kell a keleti nyitás politikáját, és meg kell nézni, hová lehet több magyar terméket eladni. A maradékot a belső fogyasztásra kell felhasználni.

Az almaválság egyik megoldása is az a miniszter szerint, hogy amit külföldön nem tudnak eladni, azt az államnak kell felvásárolnia. Az almát többek között a közétkeztetésben iskolák, vagy kórházak, szociális intézmények ellátásába lehet beforgatni.

A bankok itt akarnak maradni

Arról, hogy a bankokra újabb, 1000 milliárd forint nagyságrendű teher hárul az elszámoltatás keretében, Varga Mihály elmondta: ez nagy összeg, de például azt figyelembe véve, hogy 2009-ben, a válság kellős közepén a magyar bankrendszernek 300 milliárd forint feletti nyeresége volt, ez belefér még. A magyar bankok tőkehelyzete stabil, sőt a bankok itt akarnak maradni az országban.

Míg a magyar tulajdonú bankoknál a hitelezés nagyjából a 2008-as szinten maradt napjainkig is, külföldi tulajdonúaknál ez 30-40 százalékkal csökkent az utóbbi hat évben. A külföldi bankok "megsértődtek, durcásak lettek", ezért nem hajlandóak azt a szerepüket betölteni a gazdaságban, amiért létrejöttek - fogalmazott Varga Mihály. Kiemelte: a kormány meg fogja találni azokat az eszközöket, amelyekkel hitelezésre tudja ösztönözni a bankokat.

Azzal kapcsolatban, hogy a héten elfogadott banki elszámolási törvény banki kamatmoratóriumot is bevezet legkésőbb 2016. április 30-áig, Varga Mihály elmondta: eddig az időpontig van lehetősége a kormánynak arra, hogy kidolgozzon egy átlátható árazási modellt, amely a tisztességesen működő bankrendszer alapjait fekteti le.