Az állam kiszervezné a régészetet

2014.10.02. 08:51

Könnyen lehet, hogy hamarosan magáncégek is végezhetnek régészeti munkákat nagyberuházásoknál írja az MTI a Napi Gazdaságra hivatkozva. A jelenlegi szabályozás szerint a regionálisan illetékes múzeumok végezhetnek előzetes feltárást, a magáncégeket csupán alvállalkozóként vonják be.

Azonban a múzeumoknak jellemzően nincs elég pénzük gyorsan feltárni egy helyszínt, emiatt pedig késhetnek az építkezések. Az állam évente 5-6 milliárd forintot költ régszeti feltárásokra, de például csak az M4-es autópálya építésénél egy 60 kilométeres szakaszon ez a munka körülbelül 1,3 milliárd forintba került. Amikor komoly csúszásban vagyunk az uniós pénzeink elköltésével, akkor pedig a gyors pénzköltést igencsak akadályozhatja, ha régészeti munkák miatt késik valami.

Hoffmann József, a 11 tagot tömörítő Régészeti Magánvállalkozások Országos Szövetségének elnöke szerint a verseny majd le fogja szorítani az árakat. Igaz, hogy a 11 tagjukból 4 tudja csak a teljes feltárási folyamatot elvégezni, külföldiekre pedig a szükséges helyismeret miatt nem számítanak, de szerinte így is élénk lesz majd a verseny.

A nyár során L. Simon László, aMiniszterelnökség parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárásokban valóságos versenyhelyzetet kell teremteni annak érdekében, hogy az ásatások gyorsabban valósuljanak meg, illetve hogy "a feltárási árak ne szökjenek az égbe".