Légitársaságot alapíthat Széles Gábor

2014.10.06. 19:41

Széles Gábor újabb nagyívű tervet szőtt. Miután megvette a sármelléki repteret bejelentette, új légitásaságot alapít, vagy telepít le sármelléken, és 140-150 millió eurót, vagyis durván 46 milliárd forintot fejlesztésre fordít. 

A nagyvállalkozó hétfőn Hévízen az MTI-nek megerősítette azt a Magyar Hírlapban közölt hírt, miszerint szerződést kötött a sármelléki repülőtér eszközeinek megvásárlására, a 703 millió forintos vételárat ezen a héten ki is egyenlíti. A júliusi versenytárgyaláson eredetieg egy magánszemély, Linusz Imre nyert 800 millió forintos ajánlattal, de határidőre nem fizette ki árat, így futott be aztán mégis Széles. Pénteken alá is írta a szerződést, megveszi a reptér utasterminálját, cargobázisát, irányítótornyát és a mindezekhez tartozó technikai eszközöket.

Széles elmondta, bízik abban, hogy továbbra is együtt tud majd működni a helyi politikával, és számít Sármellék és Zalavár önkormányzatára is a működtetésben. Saját cégével egy 200 hektáros területen, viszonylag gyorsan olyan repülőtéri szolgáltató létesítmények és cégek megjelenésére számít, amelyek repülőgépek javításával, tárolásával vagy a teherszállítással foglalkoznak, ezekről már tárgyal is. De számít az állam kezében lévő kifutópálya és a terület kormányzati fejlesztésére is, ha ugyanis az állam is beszáll pénzzel, az ő veszteségei csökkennének.

A nagyvállalkozó azt akarja, hogy a Liszt Ferenc Repülőtérhez hasonlóan az állam vállalja át Sármelléken és Debrecenben is a közfeladatok - így az őrzés, útlevélellenőrzés, vámolás - költségeit, ami más nemzetközi repterek esetében is gyakorlat külföldön. Elmondta: célja, hogy a sármelléki első osztályú repülőtérré váljon, ehhez 140-150 millió eurós beruházást tervez a szükséges szolgáltató és javító háttér kialakításával, illetve egy újonnan létrehozott vagy ide telepített légitársasággal.

Széles Gábor hangsúlyozta: már viszonylag rövid távon kisebb hub-ként, azaz nagy repülőterek ráhordó bázisaként is működtetni szeretné a sármelléki repteret, ahol nemzetközi járatokat lebonyolító saját légiflottát kíván létrehozni. Hogy egy meglévő légitársaság magyarországi bázisa lehetne Sármelléken, vagy egy teljesen új légitársaságot alapítana, az attól függ, hogy "jogilag melyik a kedvezőbb megoldás" - fogalmazott.

"Van egy olyan titkos elképzelésünk, hogy ha van itt egy bázisunk és Debrecenben is beruháznak egy hasonló regionális flottába, akkor ez e két regionális légiflotta már alapja lehet később egy új nemzeti légitársaságnak is."

- mondta. A saját légiflotta három Airbus A-321-essel indulna, a mostani utasforgalmat pedig rövid idő alatt megsokszoroznák, másfél-két éven belül elérve a 150 ezres éves utasszámot.

Széles ennek megvalósításában is szívesen látná az államot. Szerinte kormányzat által támogatott vasútfejlesztésekre és a légiközlekedés fejlesztésére van szükség, mert Magyarországról rövid idő alatt az Adria, Bécs vagy Velence is könnyen elérhető.

Úgy vélte, a légi árufuvarozásnak is nagy jövője van, de ehhez megfelelő közúti csatlakozásra is szükség van, fejleszteni kell a 76-os főút M7-es autópályáig tartó szakaszát.