Lengyel gyár nyílik majd Komáromban

2014.10.10. 13:07

A lengyel Alumetal járműipari vállalat 9 milliárd forint beruházásban a komáromi ipari parkban építi fel új gyárát, amely 150 új munkahelyet létesít 2017 végéig - jelentette be Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke az MTI szerint.

Szymon Adamczyk, az Alumetal S.A. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy cégük első külföldi beruházását Magyarországon valósítják meg. A komáromi helyszínt nemzetközi versenyben azért választották, mert legfontosabb piacuk, a járműipar szerepe itt jelentős, így lehetőséget látnak a fejlődésre.

A komáromi gyár motorok és hajtóművek alapanyagát fogja előállítani, célja elsősorban a győri Nemak vállalatnak történő beszállítás lesz - mondta a HIPA elnöke.