Hatalmas beruházás bukott el Magyarországon

2014.10.27. 07:37

Leállította magyarországi urán- és szénprojektjeit az ausztrál Wildhorse Energy – értesült a Napi.hu.

A lap szerint komoly átszervezést hajtott végre az ausztrál cég, ami a magyarországi érdekeltségeket sem hagyta érintetlenül. A cég elvileg a Mecsekben kutat urán és szén után, illetve belevágott egy föld alatti szénelgázosítási projektbe is. E tevékenységek az elmúlt hónapokban leálltak, és van, ahonnan ki is vonulna a társaság, ha lenne vevő. Sokatmondó, hogy az urán- és a szénelgázosító projekt könyv szerinti értékét teljesen le is írták a múlt év során.

A múlt évben a cég arra koncentrált, hogy költséghatékony módon, illetve potenciális stratégiai partnerek keresésével érjen el előrehaladást a föld alatti szénelgázosítás és az uránbányászati tevékenységében – ez derül ki a Wildhorse éves jelentéséből. A dokumentum meglehetősen óvatosan fogalmaz, ám a beszámolóból később kiderül, hogy ennél komolyabb a helyzet: a tőkehelyzet javítása lett az első számú prioritás.

A tavalyi második félévben a cég már a tevékenységi paletta szűkítésébe, valamint a működési és az adminisztrációs költségek csökkentésébe fogott, mégpedig a finanszírozott projektek és az alkalmazottak számának faragásával, a kutatási tevékenység jelentős visszafogásával. Augusztus végén jelentették be a cég átszervezését és a részvénykonszolidációs programot. Mindez részben a menedzsmentben jelentett komoly változásokat, részben pedig egy részvény-összevonási és tőkebevonási programot takart.

A projektek felülvizsgálata során a mecseki uránkutatási program kapcsán több szcenáriót is átnéztek. A készpénzállomány megőrzése érdekében a kutatási tevékenységet gyakorlatilag leállították, az elmúlt hónapokban nem folyt ilyen munka. Sőt, addig nem is lesz kutatás, ameddig a feltőkésítést nem végzik el. A jelentésben megjegyzik: a magyarországi uránkutatási licenc 2016 márciusában lejár, vagyis ha a cég nem aktivizálja magát a közeljövőben, az engedélyt visszavonhatják a hatóságok.

Egy néhány évvel ezelőtt publikált dokumentum szerint az uránbánya élettartamát évi 1,2 millió tonna nyersérc-kitermelés mellett legalább 20 évre tervezték, az induló beruházásra és a bánya bezárására pedig további öt évet szántak. Mélyműveléses bányaüzem létesítése esetén a beruházás nyomán 500 főt foglalkoztató üzem jöhetett volna létre. A Wildhorse korábbi becslései szerint az állam a bányajáradékból és társasági adóból, valamint közvetlenül és közvetve az szja-ból, járulékokból és az áfából összesen évente többmilliárdos bevételi többlethez juthat, aminek értékét növeli a kiadási oldalon a munkanélküliekhez kapcsolódó kiadásokon keletkező megtakarítás.

Még ennyire sem áll jól a kizárólag egyetlen magyarországi projektet jelentő föld alatti szénelgázosítási (ucg) üzletág szénája. A múlt év tavaszán még arról volt szó, hogy a Wildhorse a Pécstől északnyugatra található Váralja régióban valósítja meg első projektjét, egy felszín alatti szénelgázosító létesítményt, 2014. negyedik negyedévi befejezéssel. Egy ucg-üzem építéséről szándéknyilatkozatot írt alá a kft. és az E.On Hungária Zrt. – ennek értelmében a társaságok vállalták, hogy megvizsgálják és értékelik egy kisebb, nagyjából bruttó 50 megawatt elektromos kapacitású, föld alatti kereskedelmi-kísérleti ucg-üzem és kombinált ciklusú gázturbinából álló létesítmény megvalósításának itthoni lehetőségét.

A projekt lényege az lett volna, hogy a széntelepek elgázosításával keletkező szintézisgázt a közelben megépített erőmű használja fel – ezzel végső soron csökkenthető lett volna a földgázimport-függőség –, bár az ucg folyékony üzemanyag előállítására is használható. Ehhez képest már 2013 második felében úgy döntött az ausztrál tulajdonos, hogy eladják vagy stratégiai partnert keresnek az ucg-projekthez. Idén februárban a szingapúri tőzsdén jegyzett Linc Energyvel olyan megállapodást írt alá a Wildhorse, amely alapján 4,04 millió ausztrál dollár értékű Linc-részvényre cserélték volna el az üzletágat. Az üzlet keretében a Linc havi 100 ezer ausztrál dollár működési és pénzügyi támogatást biztosított négy hónapon át, majd augusztusban közölte, hogy inkább eláll az egész üzlettől.

Az, hogy nem valósulnak meg a hazai ucg-tervek, több tízmilliárd forint értékű beruházás kútba esését jelenti. Itt is ugyanaz a helyzet, mint a mecseki uránnal: a készpénzállomány megőrzése érdekében a kutatási tevékenységet leállították, az elmúlt hónapokban nem is folyt ilyen munka. Az erre a projektre vonatkozó licenc 2014. december 31-én jár le, vagyis ha a cég nem aktivizálja magát a közeljövőben – márpedig erre nemigen látszik szándék –, az engedélyt visszavonhatják a hatóságok.