Arnold, Levente
17 °C
32 °C

Lehalt a hűtőpályázat rendszere

2014.10.27. 19:45 Módosítva: 2014.10.27. 20:32
Kettőből nulla - a második lakossági energiatámogatási program első internetes beadási napján is hiába próbálkoznak az érdeklődők. Az előzetes, széles körű hírveréssel ellentétben nem tudnak beadni pályázatokat a közép-magyarországi nyugdíjasok és nagycsaládosok kedvezményes hűtőgépvásárlásra - tájékoztatják a felsült próbálkozókat a pályázatot kezelő ÉMI-nél.

A kormány lakossági energiatakarékossági kiírásainak első fordulóján, 22-én, amikor kazáncserére adhattak be pályázatot az interneten a közép-magyarországi érdeklődők, délután az ÉMI arról tájékoztatott hivatalos honlapjain, hogy az érdeklődők nagy száma miatt „informatikai túlterheltség” lépett fel. Ezt az üzenetet később törölték, az erre vonatkozó pontosító kérdéseinkre nem válaszoltak, írja a nol.hu.

A következő lehetőség a mai hűtőgéppályázat volt, ami a jelek szerint szintén lefagyott. Egy ÉMI-s telefonszámon a jószándékú válaszoló érzékeltette, hogy a probléma a 22-én tapasztalthoz hasonló lehet, de nem tudott konkrét választ adni arra, hogy akkor most mi a teendő. Jobb híján azt tanácsolta, hogy az elkövetkező napokban az érdeklődők mindig tegyenek egy próbát.

A pályázatok térségenként adott nap 0 órától nyílnak meg. A Népszabadság korábbi számításai szerint a kiírásonként és térségenként néhány százmilliós keret az érintettek kimutathatatlan százaléka számára biztosít tényleges támogatást. Így ha ténylegesen fel tudnák dolgozni az igényeket, a keret valószínűleg órák alatt elfogyna.

A pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján található tájékoztató szerint egyébként október 28-ától a közép-magyarországi régióból nyújthatók be a pályázatok, ezt követi majd az észak-alföldi, a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a közép-dunántúli, a nyugat-dunántúli, valamint a dél-dunántúli régió.

A rendelkezésre álló keretösszeg egymilliárd forint. A forrást a népesség aránya szerint osztották meg a régiók között.

A pályázat keretében minden olyan, a kazáncserével összefüggő tevékenység támogatható, amelynek szén-dioxid-kibocsátás csökkentése számítható, illetve energiamegtakarítást eredményező hatása energetikai számítással és energetikai tanúsítással igazolható.

Az elnyerhető állami támogatás lakásonként legfeljebb az elszámolható költség 40 százaléka lehet, de maximum bruttó 650 ezer forint.