Másodszorra sem sikerült elindítani a kazánpályázatot

2014.10.28. 11:01

Nem sikerült megfelelő informatikai rendszert illeszteni az állami kazáncsere-pályázatok befogadásához, így bizonytalan ideig elhalasztják az egészet. Eredetileg október 22-én lehetett volna elkezdeni feltölteni az anyagokat a megadott oldalra, az azonban az indulás után lefagyott, ezután új időpontot írtak ki, október 28-ra.

Az oldal azonban kedden sem indult el, így a pályázatot kezelő Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft. bizonytalan időre, a rendszerben jelentkezett műszaki problémák megoldásáig felfüggeszti a kazáncsere-pályázatok befogadását.

Már dolgoznak a probléma elhárításán, azt azonban a társaság nem tudta megmondani, mikorra oldják meg a problémát, és mikor lehet pályázni. A honlap információi szerint a pályázatokkal kapcsolatos minden további információról, a benyújtások kezdeti időpontjáról a későbbiekben tájékoztatnak.

A fűtéskorszerűsítésre eredetileg a közép-magyarországi régióból nyújthattak volna be a pályázatokat, ezt követné majd az észak-alföldi, a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a közép-dunántúli, a nyugat-dunántúli, valamint a dél-dunántúli régió. A rendelkezésre álló keretösszeg egymilliárd forint.