Auguszta
-3 °C
2 °C

A lakosság több mint harmada számít már szegénynek

2014.11.04. 15:28

Az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát, 2013-ban 122,6 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség idézi az Eurostat legújabb közleményét az MTI.

A legveszélyeztetettebbek közt vagyunk

Az elszegényedés által fenyegettek aránya 2013-ban kissé csökkent a 2012-es 24,8 százalékhoz képest, de fölötte van a 2008-as 23,8 százaléknak. A "Europe 2020" stratégia egyik célja, hogy tartósan csökkenteni lehessen ezt az arányt.

Az Eurostat módszertana szerint azt fenyegeti a szegénység, akinek havi jövedelme nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát, komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása), vagy tartósan problémája van munkakereséssel.

At-risk-of poverty or social exclusion rate, 2011 and 2012.png
Fotó: Eurostat

2013-ban öt olyan tagállam volt, ahol a lakosságnak több mint harmadát fenyegette a szegénység. Bulgáriában 48 százalék, Romániában 40,4 százalék, Görögországban 35,7 százalék, Lettországban 35,1 százalék, Magyarországon 33,5 százalék volt ez az arány.

Ijesztő a folyamat

Nálunk külön gond, hogy 2011-től folyamatosan nő az elszegényedéstől veszélyeztetettek aránya. Ráadasul a legtöbb uniós országtól eltérően nálunk a gyerekek vannak a legnagyobb arányban veszélyben.

A veszélyeztettek aránya Csehországban (14,6 százalék), Hollandiában (15,9 százalék), Finnországban (16 százalék) és Svédországban (16,4 százalék) volt a legalacsonyabb.