Az illiberális demokrácia mindenképpen elbukik
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Gazdaság cikkek
Joseph Stigliz (1943–)
Stiglitz jelenleg a Columbia Universityn közgazdászprofesszor, de korábban a Világbank főközgazdásza és alelnöke is volt, valamint Bill Clinton gazdasági tanácsadójaként is dolgozott. 2001-ben kapott közgazdaságtani Nobel-díjat az aszimetrikus információkkal rendelkező piacok tanulmányozásáért. Akadémiai hivatkozások alapján Stiglitz idén a világ negyedik legbefolyásosabb közgazdásza, 2011-ben a Time a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Akadémiai munkája mellett közéleti és tudományos ismeretterjesztő műveket is ír, 2012-es, az Egyenlőtlenség ára című könyve a The New York Times bestseller-listáján szerepelt. Legújabb könyve idén jelent meg, ebben a gazdasági növekedést és a társadalmi fejlődést a tudásalapú társadalom koncepciója felől közelíti meg.
Képesek-e arra az illiberális demokráciák, hogy hosszú távú és az egész társadalmat gazdagító növekedést produkáljanak? – tette fel az előadás címének megfelelő kérdést Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász hétfőn este a Közép-európai Egyetem (CEU) által szervezett előadását bevezetve.
„A válasz nagyon egyszerű, nem is rejtek zsákbamacskát” – mondta Stiglitz már egyből az elején:
Nem.
És hogy ez miért van? Ez már egy kicsit hosszabb történet.
Tanulni, tanulni, tanulni
A közgazdász szerint a 18. század második felében elkezdődő ipari forradalommal és a piacgazdaság kialakulásával a életminőség, a várható élettartam és a reálbérek is növekedni kezdtek több ezer évnyi stagnálás után.
A közgazdászok ezt eredetileg leginkább a tőkefelhalmozás beindulásával magyarázták, meg azzal, hogy a piac a gazdaság egészén belül minden addiginál nagyobb mértékben kezdte el megszervezni a gazdaság működését, ami soha nem látott hatékonyságot tett lehetővé. Stiglitz szerint azonban volt egy kevesebbet emlegetett ok, mégpedig a tanulás.
A tanulás tette ugyanis lehetővé azt, hogy a társadalom tagjai minden addiginál többet tudjanak. Az iskolák, az egyetemek is ezért terjedtek el, és ezek biztosítására politikai intézményeket is létrehoztak. Így alakult ki a jogállam is, amely létrehozta a jog uralmát a kevesek zsarnoksága helyett.
A tudásalapú társadalom és a demokrácia ugyanannak az éremnek a két oldala. Ezért van az, hogy az illiberális demokrácia nem összeegyeztethető a tudásalapú társadalommal
– mondta Stiglitz, aki szerint ezért amikor a Világbank főközgazdászaként a fejlett és fejlődő országok közötti fő különbségeket kellett meghatároznia, sokkal inkább a tudásbeli különbségeket hangsúlyozta az erőforrásbeli különbségekkel szemben.
Stiglitz szerint például ott van Oroszország, ahol a gazdasági növekedés forrása az olaj és a gáz exportja. Annak ellenére viszont, hogy az utóbbi években növekedett a gazdaság, nem alakultak ki olyan tevékenységek, amelyek az olaj földből való kiszivattyúzásánál és eladásánál több tudást és kreativitást igényelnek. Ami viszont a közgazdász szerint ennél még beszédesebb, az az, hogy ebben az időszakban csökkent az átlag orosz állampolgár várható élettartama. Ez viszont annak a tünete, hogy valami nem működik jól: a gazdasági növekedés nem az egész társadalmat gazdagítja, hanem csak egy szűk elitet.
Demokrácia nélkül nem megy
Stiglitz ellenpéldaként emlegette Norvégiát, amelynek szintén komoly olajtartalékai vannak. A norvégok viszont tudják, hogy veszélyes dolog kizárólag az olajtól függeni, ezért az olajbevételeiket egy alapba gyűjtik, amiből kutatás-fejlesztést támogatnak. Így fejlesztették ki azt az olajszivattyút is, amelyet más olajkitermelő országoknak adnak el.
Az olyan országok, mint Norvégia, felismerték, hogy hosszabb távon csak úgy lehetnek sikeresek, ha lehetővé teszik, hogy minden állampolgáruk jól járjon azzal, ha az ország gazdasága növekszik. Felismerték, amit az orosz vezetők nem: hogy a gazdasági egyenlőtlenség politikai egyenlőtlenséget hoz létre, és ez visszahatva újratermeli a gazdasági egyenlőtlenségéket. Ezért van szükség fékekre és ellensúlyokra, amelyek megnehezítik a korrupciót, tehát hogy az elitek lenyúlják azt a vagyont, amit a gazdasági növekedés hoz létre.
Stiglitz szerint Kína most ezért kerülhet nagy bajba: „Bár az ország gazdasága az utóbbi években óriási tempóban növekedett, ezt a növekedést nem fogják tudni fenntartani, ha nem válnak nyitottabbá és demokratikusabbá." Stiglitz szerint korábban így történhetett meg, hogy Tajvan és Dél-Korea a kezdeti diktatórikus növekedés helyett demokratizálódott, ezzel lehetővé téve, hogy hosszabb távon is fenntarthatóan gazdagodjanak.
Autoriter állam azonban hosszú távon nem képes növekedni
– mondta a közgazdász.
Amikor a gazdagok befoglalják az államot
Stiglitz szerint viszont nem csak Kínával vagy Oroszországgal van baj: arról is beszélt, hogy szerinte az USA-ban az utóbbi években olyan szintre nőttek a vagyoni egyenlőtlenségek, amelyek már ellehetetlenítik azt, hogy mindenki a teljesítménye alapján részesüljön a gazdasági növekedésből.
Az Egyesült Államokban a gazdagoknak túl nagy lobbierejük van, ezért az állami szakpolitikákat úgy tudják befolyásolni, hogy azok nekik kedvezzenek. Ez pedig végeredményben már az esélyegyenlőséget is komolyan veszélybe sodorhatja, pedig a piacgazdaságban pont az esélyegyenlőségnek kellene legitimmé tennie a vagyoni egyenlőtlenségeket.
A tudásalapú társadalmat ugyanakkor Stiglitz szerint egy másik, kicsit meglepetésszerű irányból érkező jelenség gátolja, ami nem más mint a piaci innováció. A piaci innováció az, amikor cégek új technológiákat, termékeket, szolgáltatásokat vagy akár munkamódszereket találnak ki.
Stiglitz szerint ugyanis az innováció például sokszor nem nagyon versengő, akár csak egy-két cég által dominált piacról származik. Például hatalmas innovátor a keresőszolgáltatást és egy sor más internetes piacot szinte monopolizáló Google, de fejlesztései mégis megölik a piaci versenyt, és így növelik az egyenlőtlenségeket. Az innováció ráadásul néha túl nagy beruházást követel, aminek a kockázatát a befektetők nem merik bevállalni. És a közgazdász szerint az is fontos, hogy az innováció fura tulajdon, hiszen – ahogy azt az amerikai elnök, Thomas Jefferson mondta – olyan, mint a gyertya:
ha meggyújtunk vele egy másikat, attól még nem alszik el.
Piac + állam = tudásalapú társadalom
Stiglitz szerint ezért a piac önmagában sokszor nem képes megfelelő szintű gazdasági újítást létrehozni, vagy csak olyat, amelyiknek nagyobb az egyéni, mint a társadalmi haszna. Ennek alátámasztására a közgazdász a rákkutatásból hozott példát: az USA-ban egy cég megvette a mellrák kialakulásáért felelős DNS-szenkvencia felismerésére képes technológiát, és vagyonokért tesztelték, hogy az embereknek van-e hajlamuk mellrákra.
Amikor aztán egy amerikai egyetemen is a DNS-szekvencia pontos ismeretéig jutott a kutatás, és a tesztet ingyen elvégezték volna, a cég bíróságra vitte az ügyet, és megtiltották az egyetemnek a technológia felhasználását.
„Adam Smithnek nem volt igaza a láthatatlan kézzel kapcsolatban: a kormánynak fontos szerepe van abban, hogy az innovációnak megfelelő szintje legyen" – magyarázta a közgazdász, aki az EU kapcsán is kitért arra, hogy szerinte az unió rossz gazdaságpolitikával akarja elérni, hogy a tagállamai azonos gazdasági fejlettségre kerüljenek.
A konvergenciához ugyanis Stiglitz szerint iparpolitikára van szükség: a biotechnológia és az internet alapjait lefektető kutatásokat is az amerikai állam pénzelte például, vagyis a közgazdász szerint igenis lehet értelme, hogy az állam pénzt öljön kutatásba, mert ezt önmagában nem minden esetben teszi meg a piac. Ráadásul az sem mindegy, hogy mit termel egy ország, hiszen a komplexebb termékekhez és szolgáltatásokhoz több tudás szükséges. De a lényeg, és ezzel vissza is tértünk az előadás legelső gondolatához:
Az innováció és a tudás csak liberális demokráciában juthat el mindenkihez.
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
