Matolcsy beiratkozott egy egyetemre

2014.11.13. 09:50

Matolcsy György doktorizni készül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) PhD-képzésén, írta a Figyelő. A lap emlékeztet: az MNB elnökének már van egy doktorija, 1984-ben szerezte a Közgázon, az Önálló tulajdonos szervezet és tőkeallokáció című munkájával. Az MNB-nél nem válaszoltak a Figyelő kérdésére, hogy Matolcsy miért fog bele újabb tanulmányokba.

Matolcsy azért választhatta az NKE-t, mert itt a tanulmányait egyéni felkészülési formában folytathatja, az NKE tájékoztatása szerint pedig fokozatszerzési eljárása jelenleg folyamatban van, így vélhetően nem kell majd bejárnia az órákra, csak a dolgozatát kell leadnia.

Matolcsy kutatási témája a gazdaságkormányzási mechanizmusok összehasonlító elemzése lesz, ez a Figyelő szerint a témavezetők közül Lentner Csabához áll a legközelebb. Lentner korábban MIÉP-es parlamenti képviselő volt, majd 2006-ban a Fideszre váltott, és részt vett az új Széchenyi-terv előkészítésében is. Az utóbbi időben többször is elismerően nyilatkozott az új MNB-s vezetésről, önéletrajza szerint tagja a jegybank Pallas Athéné Közalapítvány kuratóriumának és a a Tudatos Pénzügyekért Alapítvány kuratóriumának.

Matolcsy György akár saját könyvéből is tanulhat majd, az Éllovasból sereghajtó című műve ugyanis szerepel a hatékony állam nevű kurzus irodalomjegyzékében.