3,2 százalékkal nőtt a GDP

2014.11.14. 11:29 Módosítva: 2014.11.14. 12:26

3,2 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

Jól teljesített az ipar és a mezőgazdaság is

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 3,1 százalékos volt a GDP éves összevetésű bővülése, míg az előző negyedévhez képest 0,5 százalékos volt a gazdasági növekedés, a korábbi 0,8 illetve 0,9 százalékot követően, írja az MTI. A KSH értékelése szerint a növekedést alapvetően az ipar és a mezőgazdaság nemzetgazdasági ágak teljesítményének növekedése okozta.

Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy a mezőgazdaság jobb teljesítményt nyújt a vártnál idén, és jelentős növekedést mutat az ipar és az építőipar is. Az előző negyedévhez képest - amikor 3,9 százalékos növekedést mértek - némi lassulás következett be, amiben szerepet játszhatott az autóipar augusztusi lassulása, és a német gazdaság teljesítményének lanyhulása is.

Az idén az első negyedévben a nyers adatok szerint 3,7 százalékkal, a másodikban nyolcéves rekordot mutatva, 3,9 százalékkal emelkedett a GDP az előző év azonos időszakához képest, a harmadik negyedévben sorozatban már hatodik negyedéve mutatott éves összevetésű növekedést.

Tavaly a harmadik negyedévben 2,1 százalékkal bővült Magyarország bruttó hazai terméke a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, a nyers mutató 2,2 százalék volt. A harmadik negyedéves részletes adatokat december 3-án teszi közzé a KSH, amely megjegyzi, hogy a pénteken közölt gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, ezért a végleges adatok eltérhetnek az előzetes számoktól.

Az euróövezeti GDP is nőtt

A vártnál kissé nagyobb mértékben nőtt a harmadik negyedévben az euróövezeti bruttó hazai termék az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint. Az előzetes adatok szerint az euróövezetben szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,3 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévihez képest harmadik negyedévben.

Elemzők 0,1 százalékos negyedéves GDP-növekedést vártak. Az éves GDP-növekedés az előzetes adatok szerint az euróövezetben 0,8 százalék, az EU-ban 1,3 százalék volt a harmadik negyedévben. Az euróövezetre 0,7 százalékos harmadik negyedévi éves GDP-növekedést jeleztek előre elemzők. A második negyedévben 0,1 százalék volt a negyedéves és 0,8 százalékos az éves GDP-növekedés az euróövezetben. Ugyanez rendre 0,2 százalék és 1,3 százalék volt az EU-ban.

Az Eurostat korrigált adatai szerint Lengyelország 3,4 százalékos, Románia 3,3 százalékos, Magyarország 3,1 százalékos, Szlovákia 2,5 százalékos, a Cseh Köztársaság pedig 2,3 százalékos éves GDP-növekedést ért el a harmadik negyedévben. A litván GDP-növekedés 2,6 százalék, a lettországi 2,2 százalék, az észtországi pedig 2,3 százalék volt a harmadik negyedévben.