Friderika
13 °C
29 °C

Nem lesz közbeszerzés a paksi bővítésnél

2014.12.01. 15:38

Tényleg nem lesz majd közbeszerzés a paksi bővítésnél, egy hétfőn beadott törvényjavaslatban a Fidesz megerősítette: a közbeszerzési törvény idevágó része az irányadó, amelyik kimondja, hogy a közbeszerzési törvény nem vonatkozik a projektre. A nemzetközi szerződésben meghatározott külön eljárás alapján zajló beszerzésnél, az Európai Unión kívüli állammal kötött szerződés alapján induló beruházásnál nem kell alkalmazni a közbeszerzési törvényt.

A törvényjavaslatban meg is jegyzik, a bekezdés nem bír valódi normatartalommal, pusztán értelmezési szempontból van jelentősége. Korábban a Roszatom közölte, a berendezések 15 százalékát szállítja Oroszország, 30-40 százalékát a helyi beszállítók, 45-50 százalékát pedig a globális beszállítói kör.

Korábban az Energiaklub és a Korrupciókutató Központ Budapest közös tanulmányában felhívták a figyelmet, a korrupciós kockázatok mindenképpen hozzátartoznak a beruházás megvalósításához. És már önmagában a Paks II-ről szóló magyar-orosz megállapodás lefolyásából és jellegéből is magas kockázatok adódnak, és a beszállítók szintjén is magas korrupcióval számolhatunk, fennáll a veszélye, hogy egy-egy cég jóval a piaci ár felett dolgozik majd. A teljes beruházás költsége a 10-12 milliárd eurót is elérheti.

A Seszták Miklós, fejlesztési miniszter által jegyzett tervezet szerint egyébként Magyarország nemzetbiztonsági érdekeire hivatkozva megtagadható minden fővállalkozóhoz, alvállalkozóhoz, megrendelőhöz kötődő szerződésben szereplő adat, illetve megvalósíthatósági megállapodásokra vonatkozó szerződésben szereplő valamennyi adat kiadása. Csak a bíróságok, hatóságok, és az arra feljogosított szervek kérhetnek ki majd adatokat. A döntést megalapozó adatokat ráadásul 15 évig titkosítják. Emellett a javaslat a mérnöki kamarán kívül működő mérnököket is odaengedné a bővítés tervezéséhez.

Az LMP szerint, ha a törvény így átmegy, akkor gyakorlatilag egy vakrepülésbe kerül a projekt, titokban bővíthetik a paksi erőművet.