Marcell
19 °C
32 °C

Másodfokon zajlik Hernádi pere

2014.12.03. 11:24

Ma tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen indított pótmagánvádas eljárást.

Hernádi ellen tavaly év végén a cég egy korábbi alkalmazottja és kisrészvényese terjesztett elő pótmagánvádat, azt állítva, hogy az olajtársaság részvényeinek értéke azért csökkent jelentős mértékben, mert a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához.

A magyar bíróság május végén első fokon felmentette Hernádit. Az üzletember ügyvédje korábban arról beszélt, bízik benne, ha az ítélet jogerőssé válik, azt nem hagyhatja majd figyelmen kívül a horvát bíróság sem. Abban az ügyben ugyanis, amelyet az egyik tagállam bírósága már jogerősen elbírált, nem lehet más tagállamban sem eljárást indítani, mivel az EU-ban alapelv egymás bírósági határozatainak kölcsönös elismerése.

A magyar üzletembert a horvát hatóságok azzal vádolják, hogy 2009-ben ötmillió euró kenőpénz kifizetéséről intézkedett az akkori horvát miniszterelnök, Ivo Sanader részére, cserébe azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA irányítási jogait. Zágrábban az ügyben november 24-én elhalasztották az előzetes meghallgatást, mivel új bizonyítékokat nyújtott be a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK). A horvát állami televízió honlapjának híradása szerint a meghallgatás újabb időpontját december 8-ra tűzték ki.