Szilárda
-4 °C
3 °C

Az oroszoknál már majdnem 160 forint a benzin

2014.12.05. 09:40

Oroszországban csaknem 10 százalékkal emelkedett a benzin ára az év eleje óta, írja az MTI.

Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint a november 30-án záródott héten a benzinár a megelőző héthez képest 0,1 százalékkal nőtt, az év eleje óta pedig 9,9 százalékkal.

A benzin literenkénti átlagára december elsején 33,67 rubel (157,6 forint) volt. Egy liter 95-ös benzin kiteremelési, finomítási és elosztási költsége nem éri el a 100 forintot se.  Mi például azért fizetjük az orosz benzinár többszörösét, mert az ár háromnegyedét adók formájában elnyeri a magyar és az orosz állam, de főleg az előbbi.

Oroszországban 805,7 ezer tonna benzint állítottak elő a november végével záródott héten, ami 2,6 százalékkal több az egy héttel korábbinál. Kőolajból novemberben 10,63 millió hordónyit termeltek az októberi 10,6 millió hordó után. Tonnában számítva a novemberi olajtermelés 43,5 millió volt, amivel világelső Oroszország, némileg megelőzve Szaúd-Arábiát és harmadikként az USA-t.