Csalók hazája lettünk a magas áfa miatt

2014.12.08. 07:30

Huszonegy hónap alatt nagyjából 2400 olyan ügy részleteit igyekeztek tisztázni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, amelyben forgalmiadó-csalás gyanúja merült fel. A feltételezett elkövetők 155 milliárd forint áfát próbáltak meg elcsalni, legtöbbször az élelmiszerekkel trükköztek, írta a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyekkel foglalkozó sajtószóvivője, Sárközi Alexandra a lapnak elmondta elenyésző azoknak az ügyeknek a száma, amelyekben csak egy-egy árufajtát használnak fel a csalók a közkassza megkárosításához, az elkövetők a termékeket a piaci igények, lehetőségek változása mentén folyamatosan cserélik, váltogatják.

Tavaly mintegy 1500 nyomozás indult áfacsalás gyanújával, idén – szeptember végéig – pedig újabb kilencszáz vette kezdetét, írja a lap. Hogy ugyanebben az időszakban hány ügyet sikerült lezárni, arról nem esik szó. A múlt évi ügyek 83 milliárd forintos kárról szóltak, az ideiekben pedig 72 milliárd forint hiányzó áfát kérnek számon az érintetteken. Átlagosan tehát 50–80 milliós összeg jut egy-egy esetre. A jogsértéssel okozott kár húsz-harminc százalékát tudja visszaszerezni a hatóság.