nonono

Januártól fizetős lesz az M0-s

2014.12.10. 21:07

Januártól minden járműnek fizetős lesz az M0-s autópálya, és az autópályák fővárosi bevezető szakaszai, tehát az M1-M7, az M3-as, az M5-ös, illetve az M6-os utolsó néhány kilométere is - írja a Nol.hu.

A díjat azért vezetik be, mert a jövő évi költségvetést úgy tervezték meg, hogy az eddig 150 helyett 189 milliárd forintnak kell befolynia útdíjakból. A kormánynak most elő kell teremtenie ezt a 39 milliárdot, amit így oldanának meg.

A fővárosi bevezetők fizetőssé tétele azért is érdekes elképzelés, mert az elkerülő utak általában ingyenesek, hiszen a céljuk a forgalom elterelése. Ahogy a fővárosi bevezetőknek is ez lenne a célja.

Ez az agglomerációból ingázóknak is rossz hír, de a külvárosokba kijutás nehezítésének a nagyobb bevásárlóközpontok se örülhetnek túlzottan, bár nyilván már meg sem lepődnek egy ilyenen, hiszen mostanában azért eléggé rájuk jár a rúd.

Bevezetik viszont a megyei e-matricát is, amivel évi ötezer forintért cserébe teszi lehetővé az összes fizetős megyei főút használatát.

A megyei e-matrica nagy nyertesei lehetnek a Balatonra rendszeresen járók, akik három megyei matricáért cserébe egész évben 15 ezer forinttal ússzák meg az utazást az eddigi 43 ezres éves díj helyett.

A Hvg.hu cikkéből is kiderül néhány újdonság, például hogy

  • a kisbuszoknak és a lakóautóknak is útdíjat kell majd fizetniük.
  • Az M0-ás egyes részein nem lesz útdíj, mert ahol EU-s pénzből újították fel vagy építették az autópályát, ott az uniós szabályok ezt nem teszik lehetővé.
  • A teherautóknak öt százalékkal nővelik az útdíját, és a kamionoknak is fizetniük kell.
  • A busz- és vonatjegyek árait viszont nem változtatják.