Valér
-1 °C
0 °C

Az összeomlás szélén Oroszország

453242254
2014.12.16. 12:11 Módosítva: 2014-12-16 12:13:12

Londoni elemzői vélemények szerint valószínűleg elkésett az orosz jegybank az éjszaka végrehajtott rendkívüli, 6,50 százalékpontos kamatemeléssel, és most már csak a devizapiaci intervenció, illetve végső esetben valamilyen formájú tőkekorlátozás bevezetése maradt az eszköztárában. Egybehangzó citybeli vélemények szerint ráadásul a meredek kamatemelés és az olajárak zuhanása együtt mély recesszióba sodorhatja jövőre az orosz gazdaságot.

Cristian Maggio, a TD Securities globális befektetési tanácsadó cég londoni részlegének felzárkózó piaci kutatási igazgatója keddi kommentárjában úgy vélekedett: az orosz jegybank nagy lehetőséget szalasztott el azzal, hogy nem mutatott fel a rubelválság korábbi szakaszában ilyen monetáris tűzerőt. Maggio szerint a nyugati szankciókhoz kötődő politikai kockázat most már egybeolvadt a rubel árfolyamzuhanásának új hajtóerejével, az alacsony olajárakkal.

Itt az újabb orosz válság? 

Elképesztően nagy árfolyamválság tört ki Oroszországban. A rubel gyorsuló ütemű zuhanását a jegybank hatalmas kamatemeléssel próbálta fékezni, kedd hajnalra azonban kiderült, hogy viszonylag sikertelenül. Az orosz-ukrán krízis - ahogy azt sok gazdasági szakértő várta - orosz gazdasági válsággá terebélyesedett - írja a Portfolio.  

Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a Rosszija 24 állami hírtelevízióban kedd este rendkívüli intézkedések kidolgozásáról számolt be - írja az MTI. A Dmitrij Medvegyev miniszterelnök vezetésével összeült válságstábon a hivatalos tájékoztatás szerint nem került szóba a valutakorlátozás. A stáb a bankrendszer támogatását, a pénzintézetek működésnek fenntartását nevezte a legfontosabb feladatnak, és ehhez biztosítani kell a jegybank és a kormány lépéseinek összehangolását. 

A gazdaságfejlesztési miniszter, aki korábban a jegybank alelnöke volt, kritizálta az orosz központi bankot, szerinte a radikális kamatemelés elkésett volt. Uljukajev azt is leszögezte, a rubel árfolyama nem az alapvető gazdasági körülményeket tükrözi, sőt, láthatóan elválik a kőolaj árának változásától.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!