Putyin valamit nagyon elnézett

Ez történt a gazdaságban az év 51. hetében

460644726
2014.12.21. 22:31 Módosítva: 2014.12.21. 23:13

Menthetetlenül zuhant a rubel hétfőn, még a brutális kamatemelés sem segített. A lakosság menekíteni kezdte a pénzét, megjelentek az utcákon az illegális pénzváltók. Mintha 600 forint fölé drágult volna az euró, írtuk a rubelgyengülést érzékeltetve.

1998, az orosz válság óta nem volt ilyen heves gyengülés az orosz deviza árfolyamában,

a lakosság és a vállalatok körében vélhetően él még ennek emléke, ezért is menekül a tőke és omlik az árfolyam. A tőzsde az egy hónappal ezelőtti 531 milliárd dolláros értékeltségéről rövid idő alatt 384 milliárdra esett. 

„A részvénypiac ma ünnepélyesen meghal, legalább fél évre. Végleg eltűnik a likviditás”

– idézte a Vedomosztyi az egyik orosz beruházási bank vezetőjét.

Az orosz deviza árfolyama erősen együtt mozog az ország fő exporttermékének, az olajnak az árával, az utóbbi lefeleződése a rubel árfolyamát is nyomás alá helyezte az elmúlt hónapokban. Londoni elemzők szerint elkésett a kamatemelés, az összeomlás szélére került Oroszország. A hét többi napja sem sikerült sokkal jobban az oroszoknak: kiderült, hogy nem szállít tovább az országnak a General Motors, az IKEA felfüggeszti eladásait, és az Apple sem fogadta el a rublet. 

Nem hitték, hogy a falnak mennek

Az oroszok elég hamar nagyjából nullára kerültek a korábbi szankcióktól, pedig korábban a gazdasági miniszter arról beszélt, hogy akár 3 százalékot is nőhettek volna. Ez is jelzi, hogy az orosz vezetés az elmúlt hónapokban biztos volt abban, hogy az olaj világpiaci ára nem csökken 85 dollár alá. Így nyilatkozott korábban az orosz pénzügyminiszter, Anton Sziluanov, és a Rosznyefty vezetője, Igor Szecsin is. Úgy vélték, 80 dollár alatt már Szaúd-Arábiának is felborulna a pénzügyi egyensúlya, ezért bizonyosak voltak benne, hogy az OPEC beavatkozna, ha az ár ez alá esne. Ehhez képest az szint már 60 dollár körül jár. A jövő évi orosz költségvetést 90 dolláros olajárszint mellett tervezték, a kiadások visszafogása súlyos feszültségekkel jár.

Nem is beszélve a politikai presztízsveszteségről, amelyet Putyinnak kell elszenvednie, aki mindeddig magabiztosan állította, hogy az országa elleni szankciók többet ártanak a Nyugatnak, mint Oroszországnak. Ez egyre kevésbé van így, főleg, hogy tovább zuhan az olajár: a Brent több mint öt év óta először hatvan dollár alá esett a héten. 

Mi sem maradtunk érintetlenek: összezuhant az OTP árfolyama, aztán 12 éves mélypontig gyengült a forint a dollárral szemben, illetve 316 körülig gyengültünk az euróval szemben is.A budapesti tőzsdén minden fontosabb részvény ára nagyot esett.

   51. heti záró 50. heti záró
BUX 16 382 17 318
OTP 3755 4080
Mol 11 480 11 530
Richter 3401 3765
Magyar Telekom 339 348

Paks lehet, hogy ugrott?

Elméletileg kissé lecsökkent a paksi hitel realitása is, de mivel egy ekkora beruházás politikai kérdés is, egyáltalán nem kizárt, hogy Putyinnak annyira fontos lesz, hogy építsen Orbánnal egy orosz atomerőművet Magyarország közepére, hogy inkább nem fizeti ki a tanárok jutalmát, a volt katonák nyugdíjemelését vagy bármi hasonlót a saját országában.

Mi nagyon pedálozunk, hogy a projekt realitása véletlenül se csökkenjen, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken bejelentette, hogy a kormány  európai szinten elismert szakértők bevonásával, az Országos Atomenergia Hivatalon belül nemzetközi tanácsadó testületet fog létrehozni, amely a paksi atomerőmű bővítésénél segíti majd a fejlesztést. 

Tömegjelenetek márciustól a boltokban

Hülyeségnek tűnt, mégis megszavazta a parlament azt, hogy vasárnap zárva lesznek a boltok. A kereszténydemokraták elsősorban a munkavállalók védelmét, a pihenés és a családi együttlét fontosságát hangsúlyozták javaslatuk benyújtásakor, és kétségtelen, ilyen szempontból szólnak is érvek mellette. Az ötlet ellenzői szerint azonban a pozitív hatások eltörpülnek a tragikus munkaerőpiaci következmények, a fogyasztói szabadság szűkülése mellett. Az ellenző kormánypárti politikusok pedig leginkább azért aggódtak, mert a vasárnapi vásárlás népszerű Magyarországon, nem éreztek a kérdésben széles társadalmi konszenzust.

 Az Országos Kereskedelmi Szövetség mindenesetre korábban 15-20 ezer fő elbocsátásával kalkulált a vasárnapi tilalom hatására, mások ennél nagyobb számokat is mondtak.

 

Ez pont az az alacsony képzettségű réteg, amely munkanélkülisége az egész régió egyik legsúlyosabb problémája, és amellyel mindeddig a kormány sem tudott a közmunkán kívül túl sokat kezdeni. Akik éhbérért dolgoztak a hipermarketben vasárnaponként is, most meg majd lehet, hogy pihenhetnek hétvégén, de ha kirúgják őket, a hét többi napján sem lesz más dolguk.  

Igaz, az NGM ragaszkodik ahhoz, hogy nem hoz elbocsátásokat a zárva tartás, mert a maradék hat napon több műszak lesz. A CBA pedig többször is elmondta, hogy eleve munkaerőhiánnyal küzd a szektor, ezért leépítéseket ők sem várnak. 

 

290 milliárd a tét

Ha pedig a vasárnapi tiltás általános is lesz, azzal a kisebb méretű üzletek, így többek között a CBA, Coop, Reál inkább nyernek, mint vesztenek, hiszen nem kell nyitva lenniük, mikor eleve nem szeretnének, másrészt részben náluk fog majd lecsapódni hétköznaponként a hipermarketekből kieső vasárnapi fogyasztás egy része. (Feltételezhető persze, hogy a péntekkel és szombattal a nagyok azért még így is elég nagy forgalmat tudnak majd maguknál tartani.)

A GfK felmérése szerint éves szinten durván 290 milliárd forint újraelosztásáról van szó, Orbán is 250 milliárdot emlegetett pénteki, Napi Gazdaságnak adott interjújában.

 

Nagy bukás is lehet a zárva tartás

A hátrányos változtatásokat az Auchan úgy cselezné ki, hogy franchise-ban és online terjeszkedne, ezzel pedig a kis- és közepes boltok piacára is belépne az eddig csak hipereket üzemeltető cég. Hasonlót tervez a Spar is: a cégnek hasonlítania kell a CBA-ra, ami nem lesz egyszerű, mert a változtatások miatt feleannyi pénzük lesz beruházni, mint tervezték 

Horvátországban egyébként nagy bukás lett a vasárnapi zárva tartás: ott fél évig élt a korlátozás, a kereskedelmi forgalom 15 százalékkal zuhant ez idő alatt.

Áder János köztársasági elnök ugyan visszadobott két törvényt, ami a kereskedőket pozitívan érinti, de csak a plázastopos és a kötelező nyereséget előíró törvényekkel volt baja, az elnöki kifogásokat ráadásul a parlament lesöpörheti, így alapvető változások nem várhatók. 

A NAV sem, a kormány sem pihent 

Matolcsy kezébe kerül az államosított MKB, hogy rendet vágjon, aztán egy év múlva eladja. Tőke nem kell, ígéri a jegybank, bár veszteségek még bőven felbukkanhatnak. Közben a kormány tárgyalt több nagybankkal, de titok, hogy miről. Orbán Viktor viszont a hét elején lengette be, hogy nagyon magas a bankadó, amit a kormány legkésőbb 2017-ben csökkent majd

A kormány, ahogy tavaly, úgy most is az adóssággal trükközhet: 376 milliárd forintot kellene eldugni az államadósságból egy rövid időre, hogy a saját adósságszabályunknak megfeleljünk.

Menni fog, tavaly is ment. Ahogy a közmunka felpörgetése is egész jól megy. A foglalkoztatás legalábbis kizárólag ettől pörög, miközben a közmunkásokkal nem számolva kevesebb embernek volt állása. A havi nettó átlagkereset 155,6 ezer forint volt.

Egy százassal olcsóbb lett a benzin annál, mint negyedéve volt. A szerencsések a héten már 325 forintért is tankolhattak, a dízel 350 körül volt. Jövőre valóban fizetős lesz minden autópálya bevezető és az M0-ás több szakasza is - de legalább a képviselők sem fizethetnek majd a benzinkártyájukkalAz autóklub ezt nem, viszont a megyei matricák bevezetését támogatja. Az egyesület attól fél, hogy a bevezető utak fizetőssé tételével többen a városokon hajtanak majd át.

Az adóhivatal is rászállt a Norvég Alapra, költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak, és egy milliárdos áfacsaló bűnbandát is lekapcsoltak. Minden volt a cégben, ami a csaláshoz kell: stróman, fiktív cég, hamis számla, eredethamisítás. És jövőre tényleg beül a NAV minden kasszába, mert már egyáltalán nem lehet használni a régieket, ráadásul 500 ezres bírságok is röpködhetnek.