Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Ez az építőipar legnagyobb baja

2014.12.22. 13:07

A megszűnő építőipari cégek száma 6500 fölé emelkedhet ebben az évben, ami 15 százalékos növekedés 2013-hoz képest - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn.

Az adatok szerint az idén január és szeptember között 550 alatt maradt a havonta megszűnő építőipari cégek száma, októberben és novemberben azonban 650-re ugrott.

Az ágazat egyik fő problémája a lakossági ingatlanbefektetések hiánya. Az ágazati növekedés kiegyensúlyozatlan, a kis- és középvállalkozások továbbra is tömegesen szűnnek meg - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten igazgatóját.

Bár az építőipar teljesítményéről javuló adatok láttak napvilágot 2014-ben, az Opten szerint a számok azt mutatják, hogy a mikro- és kisvállalkozások nem tudják kivenni a részüket az ágazat fellendüléséből.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) éves konjunktúrafelmérése azt mutatja, hogy az ágazat cégeinek árbevétele emelkedik, de ez nem terjed ki a magasépítésre, azaz arra a területre, ahol felülreprezentáltak a kisebb vállalkozások - mutat rá céginformációs szolgáltató.

Az Opten adatai szerint az ágazatban csökken az újonnan alakuló társaságok száma, az alacsonyabb fluktuáció viszont pozitív a szektor stabilitása szempontjából. A stabilabb cégstruktúra idővel a lánctartozások csökkenéséhez vezet majd - hangsúlyozza az Opten.

Az építőiparban a lánctartozások csúcsidejében havonta 500 új céget is bejegyeztek. Jelenleg ennek körülbelül a fele a jellemző, novemberben 274 új társaságot jegyeztek be az ágazatban - áll a közleményben.