Szilvia
5 °C
16 °C

A zuhanó olajár magával rántotta volna a független Skóciát

2014.12.22. 15:25

Londoni pénzügyi elemzők szerint Skócia már függetlenségének első évében súlyos költségvetési helyzetbe került volna a zuhanó olajárak miatt, írja az MTI.

Ha Skócia megszavazta volna függetlenségét a szeptemberi népszavazáson, a skót kormány az északi-tengeri olajkitermelés adóbevételeire alapozta volna költségvetésének javát, ám a brit kormány mellett működő Költségvetési Felelősség Hivatalának elemzései kimutatták, hogy Skóciának a tervezett 6,9 milliárd font (azaz mintegy 2800 milliárd forint) helyett mindössze 1,25 milliárd font bevétele származott volna ebből a forrásból a függetlenség első pénzügyi évében, 2016-ban és 2017-ben. Ezzel a skót államháztartási hiány megközelítette volna a GDP 6 százalékát.

A jelenlegi olajár-folyamatok alapján kidolgozott szimulációs forgatókönyv azzal számol, hogy a 2014-2015-ös és a 2018-2019-es pénzügyi év között a skót költségvetés teljes bevétele az olajkitermelésből mindössze 8 milliárd font lenne, ami kevesebb mint a negyede a skót kormány által becsült 34 milliárd fontnak.

A Skót Nemzeti Párt jelentős részben az északi-tengeri olajmezőkre építette a függetlenedés finanszírozási tervét, és már a hetvenes években is az volt az egyik politikai jelszava, hogy az Északi-tenger olaja Skócia olaja. A szakértők viszont már jó ideje az északi-tengeri mezők hozamának gyors apadását jósolják – a brit nyersolaj-kitermelés 1999-ben tetőzött –, miközben a kitermelhető nyersolaj mennyisége is tovább csökken.