Megyei matrica: így szívatja az autósokat a kormány

2015.01.02. 12:42 Módosítva: 2015.01.02. 19:22

Bár a kormány azzal a lózunggal vezette be január elsejei hatállyal a megyei sztrádamatricákat, hogy „jelentősen csökkennek az autósok úthasználati költségei” – azoknak, akik rendszeresen és csak néhány megyében használnak sztrádát, az éves országos matrica helyett ez igaz is lesz –, sokaknak igen fájdalmas volt, illetve lesz szembesülni azzal, hogy az új útdíjas rendszer tartalmaz néhány egészen elképesztően érthetetlen sarcot is.

És sokan lehetnek, akik talán csak néhány hét múlva, ha megérkezik az első büntetés, szembesülnek azzal, hogy olyan úton is fizetniük kell, ahol ez elég nonszensznek tűnik (és fizetni pedig kell – bár a kormányzati kommunikáció egy hónapos türelmi időről beszél, aki január végéig matrica nélkül használja a most már fizetős szakaszokat, az a büntetés több mint 14 ezer forintos tételét megússza ugyan, de egy 1470 forintos eljárási díjat be kell fizetnie).

Gyöngyösön még nincs megyei matrica

Egy olvasónk Gyöngyösön akart volna megyei matricákat venni, íme az élményei:

Benzinkutakon széttárják a kezüket a dolgozók és a gyöngyösi autópálya ügyfélszolgálatra irányítanak. Elmentem. Benzin-, időpazarlás volt az egész. Ott idén még nem is nyitottak ki, a kirakott tábla szerint hétfőig nem is fognak. (A héten ünnepi nyitvatartás miatt zárva, szombat vasárnap meg egyébként is zárva.) Én holnap szeretnék visszamenni Budapestre, de matricát venni nem lehet.

A legelképesztőbb lehúzással egyértelműen a ferihegyi reptérre tartókat sújtják. Azzal a logikával, hogy a néhány kis kivételtől eltekintve – ilyen például a Megyeri híd – minden gyorsforgalmi útnak díjkötelesnek kell lennie, az M4-est a budapesti városhatártól fizetőssé tették.

Vagyis mindenkinek, aki a reptérre megy, fizetnie kell, meg kell vennie legalább egy 3000 forintos 10 napos matricát akkor is, ha egy évben csak egyetlen egyszer használja ezt az utat.

Ezt ni; annak a kis piros csíknak azt a nagyon kicsi, szinte meg sem rajzolható első, két pötty közötti, általunk narancssárgával körberajzolt részét (ha annyira kicsi, hogy nehezen találja, ne magát hibáztassa). Aki már legalább kétszer megy ki a reptérrel (kivisz valakit elutazáskor, majd, ha az tíz napon túl jön vissza, érte is megy), veheti az éves matricát 5000-ért.

Az intézkedés külön pofon a BKV-nak, bár ott részben csak közpénz mozog egyik zsebből a másikba: a buszoknak ugyanis a megyei matrica 20 000 forintba kerül egy évre, vagyis a BKV-nak annyiszor 20 000 forintot kell kifizetnie, ahány 200E járatot közlekedtet a Köki és a reptér között. Mindezt ötszáz méternyi úthasználatért.

Az intézkedésben külön visszatetsző az, hogy itt még a gyorsforgalmi utak fizetőssé tételét igazoló érvek sem állják meg a helyüket. A fizetős sztrádákat logikája ugyanis általában az, hogy a normál utakhoz képest pluszszolgáltatás nyújtanak: gyorsabban és biztonságosabban lehet rajtuk közlekedni, mint a sima országutakon. Csakhogy

a reptérre ez az egyetlen út vezet,

vagyis ez a közlekedési infrastruktúrában nem plusz-, hanem alapszolgáltatás, ami ennek ellenére, ráadásul elképesztően kis szakaszon, fizetős lett.

Szintén érthetetlen sarcot kaptak a nyakukba az M7-esen a Balaton déli partjára járók is. A sztráda két helyen érinti Veszprém megyét, összesen mintegy három-négy kilométeren keresztül halad át a megyén. Ennek ellenére ezért a kis szakaszért szintén meg kell venni a megyei matricát, tehát aki a Balatonhoz jár, annak 15 000 helyett 20 000 forintot kell leperkálnia (Pest, Fejér és Somogy megyét vettük alapul).

Külön tréfa az útdíj bevezetését minden bizonnyal kellő alapossággal megtervező kormányzati szervektől, hogy a különböző megyei térképeken különböző módon jelölik azt, hogy erre a szakaszra kell-e külön megyei matrica, vagy használható a szomszédos megyék (Fejér, Somogy) matricáival.

Az Útinform vagy az útdíjas cég honlapján Veszprém megyei térképet (pdf) megnyitóknak ugyanis úgy tűnhet, nincs itt semmi gond, átsurranhatnak ezen a kis szakaszon fizetés nélkül (ahogyan a Fejér megyei térképről (szintén pdf) is úgy tűnhet, hogy az M1-esen áthaladók is megúszhatják csak Pest és Komárom-Esztergom megyei matricákkal a tranzitutat). No, ez egy 14 875 forintos tévedés lesz február elsejétől – az Index kérdésére

az NFM-nél megerősítették ugyanis, hogy ezekre a kis szakaszokra is ki kell váltani a vinyettát.

Vagyis a Veszprém megyei vinyettát kifejezetten emiatt a néhány kilométernyi útszakasz miatt találták ki, és kényszerítik rá az autósokra.

A rendszer január elsején indult, információink szerint a bevezetését szinte semmilyen érdemi tesztelés nem előzte meg – hasonlóan a teherforgalomra kivetett használatarányos e-útdíjas rendszer bevezetéséhez. A kapkodva bevezetést jelzi az is, hogy nem minden benzinkúton lehet megvenni, a nagyobb hálózattal rendelkező kutak közül az OMV-n vagy a Lukoilon például nem, és szintén nem tudunk egyelőre sms-ben sem vásárolni.

Online felületen viszont elvileg igen, ám az olvasóinktól számos levél érkezett arról, hogy ezzel technikai nehézségek vannak. Egyik olvasónk azt mesélte el, hogy január elsején

dél körül (...) indultunk a gyerekért a nagymamához. Jogkövető állampolgárként felmentem a netre az új megyei matrica miatt. Mert ugye hát fizetős lett az M2. A rendszer kb. az első gombnyomást követően összedőlt. Próbálkoztam többször is, mindig ugyanaz.

Hasonlóan járt egy másik autós is, szintén elsején, már az esti órákban. Sőt, meglehet, hogy rosszabbul.

A hibaüzik mellett engem átdobott – sokadjára – az OTP oldalára, ahol ott közölte velem, hogy nem létező tranzakció. Ma reggel szeretném folytatni, de a régi már nem érvényes, ha új tranzakciót csinálok, akkor a régit árát is beleszámolja. Persze azt nem lehet törölni. Patt helyzet.

Természetesen szerettük volna megtudni az állami útdíjcég állásfoglalását is; kíváncsiak voltunk arra, hány helyen és milyen technikai hibák jelentkeztek, milyen eszközök vannak ezek orvoslására, aki igazolja, hogy próbált vásárolni, de sikertelenül, az számíthat-e méltányosságra; kíváncsiak lettünk volna arra is, hány megyei matricát vettek az első másfél napon, és hány hibát jelzett a rendszer.

A vállalat egy kérdezz-feleleket feltöltött a honlapjára, ebben a leggyakoribb kérdésekre próbálnak válaszolni.

Ma délben a Budaörs felé vezető, az M1-M7 kivezető szakaszával párhuzamosan már áll a sor a budaörsi bevásárlóközpontokba igyekvő, de matricával nem rendelkező autósokkal. Mert nem lesz hatása a környező településekre, ha az elkerülő utakat fizetőssé teszik ezek a....

- végül nem fejezte be a gondolatmenetet a kedves olvasó, helyette ezt a képet csatolta a sorban álló autókról.

Error occured

Pénteken próbáltunk regisztrálni az autónkat a Nemzeti Útdíjfizetési szolgáltató weboldalán, hogy magunk is leteszteljük a szolgáltatást, de egymás után legalább ötször hibaüzenettel dobott ki a rendszer, mire feladtuk az egészet.

Az eset jól rámutat az elbénázott állami informatikai fejlesztésekre. Online vállalkozások tök ingyenes szolgáltatások esetében is meg tudják oldani a szerverek skálázását, feltuningolását arra az időszakra, amikor fokozott érdeklődés tapasztalható. Szinte semmi másról nem szól manapság a vállalati informatika, mint a háttérben működő rendszerek hatékonyabb kihasználásáról, a számítási kapacitások egyszerű átcsoportosításáról.

Az állami szolgáltatások esetében garantáltan számítani lehet nagy érdeklődésre, hiszen sok esetben a lakosság igen nagy részének igénybe kell venni valamely szolgáltatást. Előfordulnak várhatóan forgalmasabb, nagyobb terhelést jelentő időszakok (választások, éves adóbevallás, matricavásárlás) is, ezért érthetetlen, hogy a közfeladatot ellátó informatikai rendszerek miért nem képesek megbirkózni a terheléssel.

Kérdéseinkkel megkerestük Róna Márta kommunikációs vezetőt, aki elmondta, hogy délután háromig 105 ezer (!!!) matrica kelt el, és a szám óránként 7-8 ezerrel nő. Ebből 7 százalék a döcögő online értékesítés, amire azt a választ kaptuk, hogy stabilan működik

azonban a hirtelen megnövekedett látogatószám miatt egy-egy művelet hosszabb időt vehet igénybe, ezért megértésüket és türelmet kérnek, illetve a vásárlás későbbre halasztását ajánlják az esetleges hibák előfordulásakor.

Az összes eladott matrica 60 százaléka megyei, Róna szerint ebből is látszik, hogy kimagasló az érdeklődés, és a vásárlók most nem az időalapú matricákat vásárolják elsősorban. A kommunikációs vezető fontosnak tartotta kiemelni, hogy

Egy adott útszakaszra egy érvényes jogosultsággal kell rendelkezni. Ez lehet időalapú (a már megszokott heti-10 napos, havi, éves) vagy területi alapú megyei matrica.

"A hagyományos időalapú matricák mellé az érvényességi idő figyelembevételével már nem kell megyei matricát vásárolni. Az a fontos, hogy az ellenőrzés pillanatában legyen egy érvényes úthasználati jogosultság az adott út szakaszra. Ez lehet időalapú (heti-10 napos, havi vagy éves) vagy az újonnan bevezetett területi alapú éves megyei matrica" - írja Róna a kérdéseinkre válaszolva.

"A 2014. december 31-e előtt vásárolt heti (10 napos) és havi matricák a lejárat időpontjáig, a 2014-es éves matricák 2015. január 31-ig érvényesek a vásárláskor érvényben lévő feltételek mellett. Ez igaz arra az esetre is, ha az új rendelet szerint már D2 kategóriába tartozó gépjárműnek 2014. évi (D1) éves matricája van." 

Önnek mi a tapasztalata az új útdíjakról? Elégedett vele? Annyira nem? Katasztrófa? Írja meg nekünk az ugyelet@mail.index.hu címre, és nyugodjan csatoljon hozzá képet is, ha van!