Gerzson
-3 °C
3 °C

188 veszteséges állami céget zárnak be

2015.01.04. 14:13

A szerb kormány 188 veszteséges állami céget bezár és emiatt csaknem 5 ezer embernek szűnik meg a munkahelye az idén, írja az MTI Zeljko Sertic, szerb gazdasági miniszter közleménye alapján.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) november végén kötött, és idén január elsején életbe lépett egymilliárd euróról szóló, hároméves készenléti hitelmegállapodás egyik feltétele épp az volt, hogy megvonják a veszteséges állami cégek kormányzati támogatását.

A szerb parlament a múlt héten fogadta el az idei költségvetést. Az államháztartás konszolidált deficitjét a hazai össztermék (GDP) 6 százaléka körüli szintjén határozták meg. A költségvetést már a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás figyelembe vételével fogadták el. Kialakításánál 2015-re 21,5 százalékos munkanélküliséget, 2,5-5,5 százalékos inflációt és a GDP fél százalékos csökkenését prognosztizálta a kormány.

Szerbia, hogy csökkentse a központi költségvetés terheit, ismét megpróbálja privatizálni a smederevói (Szendrő) acélgyárat. A kormány átszámítva évi 120 millió dollárral kénytelen szubvencionálni az üzemet, az IMF-fel kötött hitelmegállapodás azonban előírja a támogatások leépítését.

A szerb privatizációs ügynökség január 5-éig várja az ajánlatokat a vállalat 80 százalékának megvásárlására. Hogy csábítóbbá tegye az ügyletet, a kormány magára vállalja a cég átszámítva 400 millió dolláros adósságát és megtartja a részvények 20 százalékát. A vevőnek kötelezettséget kell vállalnia, hogy az üzem egyik kohóját teljes kapacitással tovább működteti, a másodikban pedig 2016 végéig újraindítja a termelést, továbbá tíz évig nem adja el üzletrészét.

Vállalati források szerint brit, orosz, luxemburgi és amerikai cégek érdeklődnek az acélgyár iránt.

Szerbia két éve már megpróbálkozott az acélmű eladásával, de akkor nem érkezett kötelező érvényű ajánlat.