Ilyen inflációra senki sem számított

2015.01.14. 09:09 Módosítva: 2015.01.14. 09:27

Tavaly átlagosan 0,2 százalékkal estek az árak. Azaz olcsóbban vásárolhattunk úgy általában, mint 2013-ban - persze azért voltak olyan termékek is, amik drágultak. Másként úgy is fogalmazhatunk, hogy a fizetésünk többet ért, mert egy hajszálnyival akkor is többet tudtunk vásárolni, ha közben nem kaptuk magasabb fizetést.

A hangsúly a hajszálnyin van. Tehát ha ön most nem érzi, hogy egy kicsit is jobban élt, ne lepődjön meg: a 0,2 százalékos adatra valójában azt is mondhatjuk, hogy stagnálás volt, hogy nem változtak az árak. Persze ez az éveken át dübörgő, és sokáig nagyon nehezen mérsékelhető infláció országában már önmagában örömteli dolog, még akkor is,

  • ha leginkább külső okai vannak,
  • és ráadásul az árak stagnálása/csökkenése nem feltétlenül jelent jót.

Az infláció több dolog miatt lett ilyen alacsony. Nagy hatással volt rá

  1. a rezsicsökkentés egyszeri hatása, aztán az, hogy
  2. az olajár összeomlása miatt ma jóval olcsóbban tankolunk, mint tavaly nyáron.
  3. Részben utóbbi miatt Európában is negatív infláció van, ez is hat ránk, illetve
  4. még nem is vásárolunk éppen annyit, mint a válság előtti aranyévekben, ami szintén nehezíti a drágulást. 

Az éves adat mellett a KSH a decemberi inflációt is közölte, ami 2013 decemberéhez viszonyítva 0,9 százalékkal volt kisebb. Az igazi meglepetés egyébként ez, ugyanis a várakozások 0,4-0,5 százalékos visszaesést jeleztek a múlt hónapra. A novemberi árindex is csak -0,7 százalék volt, magyarul az áresés üteme nem hogy csökkent egy hónap alatt, épp ellenkezőleg, erősödött, ami mindenkit váratlanul ért. 

Az MTI megkérdezte az Erste és az ING magyarországi vezető elemzőit, akik szerint még hónapokig maradhat a defláció.