Móric
14 °C
17 °C

Mindenkinek megmarad az állása a Postánál

2015.01.20. 07:36

A Magyar Posta annak ellenére sem tervez idén létszámleépítéseket, hogy a hagyományos postai forgalom csökken, és ezzel az állami cég bevételei is csökkennek – írja az MTI a Napi Gazdaságra hivatkozva.

A lap megkeresésére a cégnél azt mondták, a levél- és csekkforgalom csökkenéséből kieső árbevételt új - például elektronikus - szolgáltatások bevezetésével kívánják kompenzálni.

A Magyar Posta árbevétele, ha minimálisan is, de csökkent az elmúlt évek során, a legutolsó, 2013-as beszámoló szerint a cég árbevétele 191,2 milliárd forint volt. Mindeközben az alkalmazottak száma is kisebb lett, a cégbírósági adatok szerint három év alatt csaknem 1700 fővel.

A Magyar Posta tavaly közben tovább zsugorodott, lapértesülések szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 2014 első negyedévben 31 701 fő volt, a második negyedévben pedig 31 322, míg 2013 végén még csaknem 32 300-an dolgoztak a társaságnál.

A Posta ezt lapnak azzal indokolta, hogy a több mint 30 ezer fős létszámában éves szinten történő állományváltozás jelentős része természetes fogyás, azaz nem a munkáltató által önállóan kezdeményezett munkaviszony megszüntetés következménye. A 2013-as év végi adatokhoz képest 2014 év végén ez nagyságrendileg 1400 fő állományi létszámcsökkenést eredményezett.

Természetes fogyást eredményezhetnek azok a munkaviszony megszüntetések, amelyeket a Magyar Posta nem pótol. Ilyenek lehetnek a munkavállaló nyugdíjba vonulása, a határozott idejű munkaszerződések lejárta, a munkavállaló és a munkáltató által – vétség esetén – történő azonnali hatályú felmondás, továbbá a munkavállaló által kezdeményezett munkaviszony megszüntetés.

Elmondásuk szerint az elmúlt időszak forgalmi adatainak változása szükségessé tette, hogy a természetes fogyás kihasználása mellett a Magyar Posta éljen a kapacitások forgalomhoz történő igazításával is, különös tekintettel arra, hogy nemzeti vállalatként alapvető elvárás a Magyar Posta Zrt.-vel szemben a felelős, racionális, hatékony gazdálkodás.